December 8-án a közösségi szolgálatunkat töltöttük az osztálytársammal, Leszkó Andreával (10. B) a megyei könyvtárban, a rendezvényteremben, ahol a szlovák irodalomról és kultúráról hallhatunk. Minden évben megrendezik ezt az irodalmi délutánt. Verseket szavalnak, beszélgetnek arról, ki hogyan éli meg szlovákságát hazánkban, illetve családjaikról is szó esik a rendezvényeken.
A találkozót szlovák nyelven éneklő gyerekek nyitották meg, később a Pilisből érkező szlovák költők folytatták verseik felolvasásával.

Az idei szalagavató az én életemben is nagy esemény volt, pedig én nem kaptam szalagot. A mi osztályunknak jutott a szerencse, hogy az est során a tizenkettedikeseknek elmondhassuk az ünnepi beszédet.

Magyartanárom segítségével eldöntöttük, hogy egy személyesebb hangvételű szöveget szánnánk erre az alkalomra. A végzősök többségét ugyanis nagyon jól ismerem, kapcsolatunk régtől fogva baráti. Rám esett a tisztesség, én készülhettem fel a nagy figyelemmel kísért szereplésre.

Az idei évben igen szerencsésnek mondhatom magam. Pár héttel ezelőtt Subasicz tanárnő felkért - én pedig örömmel mondtam igent -, hogy párnavivő lányka legyek a szalagavatón.

Izgatottan vártam a rendezvényt. Kíváncsi voltam a tizenkettedikesek „nagy napjára”, mikor előkerülnek a frissen vasalt ingek és a hófehér mennyasszonyi ruhák. A főpróbán egy leheletnyi betekintést kaptam abból, hogy mennyire összetett és nehéz egy szalagavatót megszervezni. A tizenkettedikesek lelkesen és kitartóan készültek a műsorra.

A Vízműben ezen az őszön is megrendezésre került a hagyományos gólyabál. Ez minden évben a 10. A osztály feladata, tehát 2016-ban az én osztályomé, jelentem.

Amint azt novemberben hírül adtuk, az idei kolbászfesztiválon az ifjúsági kolbászkészítő versenyre benevezett egy vízműs fiúcsapat, és különdíjat nyert. A jeles kolbász további sorsáról akkor hallgattak a tudósítások, de megnyugtatjuk az olvasókat, az ügy méltó befejezést nyert. A napokban jelentkezett az osztályfőnök, és megosztotta velünk a történet csípős csattanóját. (Ahogyan a fiúk is a "világbajnok" kolbászt osztálytársaikkal.)

Hogyan tudja érvényesíteni érdekeit egy diák? Kinek mondhatja el problémáit és észrevételeit egy közoktatásban érintett személy? Mit tehet valaki, ha javaslatai vannak, mivel lehetne tökéletesíteni az oktatásügyet? A válasz: Független Diákparlament.

   A Független Diákparlament egy diákok által létrehozott, önszerveződő, pártpolitikától teljesen független, demokratikus működésű civil érdekképviseleti szervezet. Ez így sok egy mondatban igaz?

November 15-én a Vízmű közel 50 fős delegációja szakmai kiránduláson vett részt Százhalombattán, a Dunai Finomítóban. Az iskolánk és a közel 220 km-re lévő Duna-parti iparváros közötti távolságot 3 óra alatt „gyűrte le” buszunk. A finomító közelségét a buszban helyet foglaló diákság már megérkezésünk előtt észrevehette, a magas ipari építmények és a levegőben terjengő kőolajipari termékek szagának köszönhetően.

Ebben a tanévben már több szakmai tantárgyat tanulunk. Az egyik új tantárgy a hídépítés. Személy szerint engem nagyon érdekelnek a hidak; rendkívüli, csodálatos mesterműveknek tartom őket.

Az egyik órán a tanár úr különös házi feladatot adott: mindenki válasszon egy számára kedves hidat, azt jellemezze az órán tanult szempontok szerint, és "szakvéleményét" küldje el neki.

A hidak osztályozása során sok szempontot tanultunk, számtalan példát láttunk, így nem nagyon tudtam dönteni, mit is válasszak.

Már rég besötétedett. Az üzemanyagjelző mutatója erősen kúszott a nulla irányába. Visszafogottan nyomtam a gázpedált. "Meg kell állni, tankolás nélkül nem érek haza."

A fáradtságtól a szarvasi piros-sárga kúthoz kis híján a rossz oldalról hajtottam be. Aztán sikerült javítani, s megálltam a 95-ös kútoszlopnál.

A benzinkutas széles mosollyal üdvözölt: "Tanár úr! Pont jókor jött, éppen rendkívüli vízműs találkozót tartunk." Ezt csak álmodom? Ennyire nem lehetek fáradt! Megdörzsölöm a szemem, s valóban ismerős arcok bukkannak fel.

Angolórán éppen Liverpoolról és Pécsről tanulunk, főképpen azon párhuzam kapcsán, hogy néhány éve (2008-ban, illetve 2010-ben) mindkettő viselte már az „Európa Kulturális Fővárosa” megtisztelő címet. Pécsről természetesen a nem ott élő, átlag magyar ember is remélhetőleg sokat tud, Liverpoolról már jóval kevesebbet. Így támadt az a gondolatom, hogy a könyvben leírt érdekességeken túl, az internet segítségével még jobban megismerjem ezt a sokoldalú angol várost!

Az elvonuló ősz igencsak eseménydús hónap iskolánkban: ismerkedési estek, Garabonciás napok, tanulmányi kirándulások, Operakaland, Európa-nap a bíróságon, ünnepi műsorok, megemlékezések és még hosszan sorolhatnám tovább.