Kisétáltunk az őszből
A lassú séták időszaka.
Mindig szerettem az őszi sétákat.
Lassan bandukolni, közben a lábammal turkálni az avarban...
Most két képet szeretnék közreadni. Mindkettő egy-egy őszi sétán készült.
A két képnek semmi köze nincs egymáshoz, azon kívül, hogy ugyanazzal a mobiltelefonnal készültek (bocs a minőségért :-)
***
Földmérő, térképész és térinformatikus szaktanári továbbképzés 2011Az idei helyszín a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános és Felsőgeodézia tanszéke volt. A meghívott szakembereknek a megnyitót és első előadást Dr. Ádám József tanszékvezető tartotta. Felszólalásában bemutatta Magyarország eddigi összes vízszintes és magassági alappont hálózatát. HókristályokA vízről vízműsöknek – másként Mindenki ismeri a vizet – ki többet, ki pedig kevesebbet tud róla. Szinéről, szagáról, halmazállapotáról, szerkezetéről sokat tanultunk. Mindenféle tulajdonságairól földrajzból, fizikából, kémiából és biológiából származnak ismereteink. Azt is tudja szinte mindenki, hogy a Földön mindhárom halmazállapotban előfordul. Egy poliglott a Vízműben - Jó napot kívánok! Hallottam, hogy Tanár úr angolból érettségi felkészítőt tart a diákjainak. Megengedné, hogy én is járjak? Megjött a Mikulás a 9. B osztályba (is)Már régen adtam hírt az osztályomról. A tanév kezdete óta már három hónap eltelt, jól összekovácsolódott a csapat, kialakultak barátságok, egyesek szerint életre szólóak. Talán a tanulásba is kezdenek belerázódni, bár ott azért még jócskán akad tennivaló! Jól jellemzi a csapat összetartását, hogy nemrégiben néhány kislány nagyszerű kéréssel, ötlettel keresett föl: "Tanárnő, húzzunk neveket és készítsünk egymásnak Mikulás csomagot!". Gólyasport2011. november 15-én 6 órakor kezdetét vette az immár hagyománynak tekinthető gólyasport. Nem éreztem izgalmat. Az este folyamán 10 feladatban mérettettük össze ügyességünket. Számomra a legnagyobb élményt az utolsó feladat jelentette. Ez abból állt, hogy egyesével a terem másik felébe kellett futni, kezünkben 1-1 ágyneművel. A végén egy társunknak le kellett feküdnie, majd az előzőleg megtanult altatót énekeltük neki. Voltak más, izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok is. Rendhagyó fizika óra a VízműbenA csütörtök reggeli fizika óra hagyományos módon kezdődött, de szokatlanul folytatódott a 11. B-ben. A hetes jelent, a szaktanár komor tekintettel jegyzeteli a hiányzókat. A téma elektronika: a kétrétegű felvezető eszközök és alkalmazásaik. Edina a haját igazgatja, Ákos ásítva nyitja ki a füzetét. Ekkor azonban rendhagyó dolog történik. Egy magányos hős emelkedik ki a hátsó padból. Szlyuka Gabi felől mintha az „Eye of the tiger” első taktusait lehetne hallani. Hadobás Jani, az osztály „elektromágusa” kicsit idegesen, kezében számtalan elektromos alkatrésszel és áramköri elemmel, lép a tanári asztal mögé és belekezd az előadásába. Matematika angolul
Sikeres érettségi vizsgák
Látogatás a MűegyetemenADVENT
Sporthírek |