BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hírtár » Iskolai hírek » Rendezvény


Geotóp nap Békéscsabán

01Október 4-én, szombaton egy előre meghirdetett ú. n. geotóp kiránduláson vettünk részt. Ezen túráknak, legyen az kerékpáros vagy gyalogos, az a lényege, hogy minél jobban megismerjük az adott környékre jellemző geológiai értékeket. Az országos rendezvényt idén 7. alkalommal szervezte meg a Magyarhoni Földtani Társulat ProGeo Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya és a Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya. Ebben az évben Békéscsabán is helyet kapott ez az esemény, amelyre bárki elmehetett, akit érdekelt.

A kerékpározás délelőtt 10 órakor a Csabagyöngye Kulturális Központtól indult. A két túravezetőnket Erdős Dánielnek (Magyar Földtani Védegylet tagja) és Kocziha Attilának hívták (Bihari Túrák Egyesülettől). Az indulás előtt kiderült, hogy iskolánk geológus pedagógusa, Veres Zsolt tanár úr is tevékenyen részt vett e program szakmai hátterének biztosításában. Ő azonban sajnos nem lehetett itt, mert egy másik helyszínen vezetett hasonló túrát.

Az első megállónk az Árpád Gyógy- és Strandfürdő volt, ahol már várt minket a bejáratnál a strand igazgatója, Zsadon Endre úr. Érdekes történeteket mesélt nekünk a fürdőről. Bemutatta például, hogy milyen is a termálvíz színe és hőmérséklete, amikor még nem kerül bele azokba a medencékbe, amelyeket a fürdőzők használnak. Az akkor még 75-80 °C-os, teljesen átlátszó és majdnem színtelen víz másnapra teljesen bebarnul; a magas hőmérsékletnek köszönhetően kitűnően alkalmazható a medencék vizének melegítésére. Ezt a 2013-as energetikai beruházásnak köszönhetően ki is használják és meg is teszik.

A fürdő után következő állomásunk az Élővíz-csatorna egyik zsilipje volt a Lencsési út közelében, a körtöltés mellett. Itt a csapatunk geológusa, Erdős Dániel szakértő úr, aki a Szegedi Tudományegyetemen szerezte földtudomány szakos diplomáját, mesélt nekünk. Az előadás alatt színes és látványos képekkel illusztrálta, hogy milyen geológiai folyamatok alakították ki a Kárpát-medencét az óidőtől kezdve napjainkig. Sajnos azonban közben eleredt az eső, ami később befolyásolta a túra menetét is. De arra még maradt idő, hogy megnézzünk egy érdekes fosszíliát, amely a város alatti rétegekben is fellelhető.

Harmadik, és egyben utolsó úti célunk a Jaminában található bányatavakhoz vezetett. Az eredeti tervek szerint ellátogattunk volna az egyik, még ma is működő agyagbányába, de sajnos ezt a sáros és esős idő megakadályozta. Ennek ellenére a Tondach Zrt. két munkatársa (Fodor Attila úr és Langschadl János úr) elmesélte, hogyan termelik ki azt az agyagot, amelyet később feldolgoznak, azaz tetőcserép, tégla és más építési termék lesz belőle. Miután a szakemberek válaszoltak a kérdéseinkre, elindultunk vissza a kiindulási helyhez.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a zorddá vált időjárás ellenére kellemesen telt ez a kis kiruccanás. Sok olyat tudhattunk meg megyeszékhelyünkről, amiről eddig nem hallottunk. Jövőre ismét lesz Geotóp nap Békéscsabán, és mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy menjen el!

020304

0506

Copyright © 2013. All Rights Reserved.