A Békés megyei Honismereti Napra március 28-án került sor a békéscsabai Tudásházában. Iskolánkból a történelem fenegyereke, Nagy Sándor indult a 12. B osztályból.

Kísérői Boros Gábor és Kovács Anett, kiknek szerepe nem volt más, mint szemmel tartani a verseny folyását és egy kis biztatást adni versenyzőnknek.
Nagy nehézségek árán, de megérkeztünk a helyszínre, ahol már a bejáratnál szeretettel fogadtak minket. A terem, melyben a Honismereti Napra sor került, mélyen az épületben helyezkedett el, hogy semmi se zavarhassa a versenyzők nyugalmát. Megérkezve kellemes magyar népzene, valamint finom illatok vártak, mely utóbbiak egy süteményekkel teli asztalról áradtak, ezzel is kedveskedve a látogatóknak.
A verseny témája: Békés megye és az 1848-as szabadságharc, melynek jelképeként egy piros-fehér-zöld színű gyertya égett a zsűri asztalán. Sikerült elsőként megérkeznünk, így jutott egy kis időnk a versenyt vezető hölggyel társalogni. Örömmel fogadta Nagy Sándort, aki az elődöntőről 1. helyezettként jutott tovább. Ezt később, miután minden versenyző megérkezett, szóvá is tette. A zsűri szomorúan látta, hogy több továbbjutott versenyző nem jelent meg a Tudás Házában, így a létszám mindössze 7 fő volt. Kezdetként megismerkedhettünk a zsűri tagjaival, valamint a könyvtár igazgatójával, aki röviddel a kezdet után el is hagyta a termet.
Ezután nem is volt más dolgunk, mint belevágni, vissza 160 évvel az időben. Sanyi izgatottan ült a második padban, féltve első helyezését. Megtudva a feladatot, ami „Kakukktojás” néven szerepelt, nagy kő esett le a szívéről, bár mikor megtudta, hogy indokolnia kell szóban válaszát, lelkesedése kissé megcsappant. Ezt a feladatot sikerrel zárta, 7 pontból kettőt szerzett, de megjegyzem, a legtöbb pontszámot ő érte el. Feladataik játékosnak tűntek, ámbár hajmeresztően nagy tudást vártak el tőlük. Kirakózni ugyebár mindenki tud, de el is mesélni, hogy kit rakott ki és annak életéről beszámolni, már kissé nehezebb dolog. Sanyi kissé zavarodottan fejezte be a feladat könnyebb részét, mivel a kirakók kb. egynegyede hiányzott, de az arc még éppen kirakható volt. A verseny ezen részén Sanyi vezette a mezőnyt, ennek azt hiszem mi még jobban is örültünk mint ő maga.
Sajnos azonban következtek az újabb megmérettetések, amik már nem sikerültek annyira fényesen. Könnyű dolog-e vajon, hogy egy nemzeti hős bőrébe bújva, az ő stílusában kell szónokolni, érvelni tervei mellett? Természetesen egyenként, a többiek nélkül tették ezt a versenyzők, hogy még véletlenül se tudjanak egymástól ötleteket szerezni. Nos, mi ezt a versenyszámot igazságtalannak tartottuk, mivel ezt egy olyan illető teljesítette maximális pontszámmal, aki egy egyszerű vázlattal állt elő. A zsűri ezt azzal magyarázta, hogy ez a versenyző a fontos dolgokat írta le, igaz ugyan, hogy produkciójának a feladathoz nem sok köze volt. Sanyi ezt csupán a megszerezhető pontok felével zárta, de mi ettől függetlenül büszkék vagyunk rá: szépen szónokolt.
A további feladatok egyszerű villámkérdések voltak, és egyre izgalmasabbá is vált, hiszen iszonyú szorosan követték egymást a tanulók az élmezőnyben. Sanyi az utolsó előtti feladatnál a 4. helyen volt, mindössze néhány ponttal lemaradva az előtte állótól. A sikert azonban az utolsó feladat hozta meg, amivel Sanyi az előtte lévő embert megelőzve a 3. helyre ugrott, így továbbjutott a Diákakadémia történelmi versenyére. Saját városuk 48-as emlékműiről kellett beszámolniuk a versenyzőknek. A zsűri még számolt, de a kivetítőn a végeredményt már mindenki látta.
Figyelembe véve, hogy milyen szoros volt a 3-4. versenyző harca, a 4. helyezettet is továbbjuttatták, így négyen vághatnak bele a történelmi verseny országos szakaszába, melynek témája az illetők családfája. Sanyi munkáját a zsűri egy történelmi témájú könyvvel, egy helytörténettel kapcsolatos könyvvel és egy 5000 Ft-os vásárlási utalvánnyal jutalmazta, amit a Media Marktban használhat fel. A verseny után személyes biztatást kaptunk a vezető hölgytől a továbbiakhoz, és útravalót, amit még az előtt elfogyasztottunk, hogy az épületből kiléptünk volna.
Végezve az iskolába rohantunk, hogy a tanári kar tagjaival tudassuk a jó hírt, ez azonban nem sikerült, az épületben már senki nem volt. Sanyi így csak hazatérve, a családjával tudta tudatni a jó hírt. Büszkén váltunk el tőle, biztatva a következő fordulóra.