Egy decemberi szerda reggelen a 14. A osztály terme szokatlan hangulatra ébredt. A második otthonunkban nem szólt a zene, a reggeli kávé illata nem érződött, és a leghihetetlenebb, amit el sem lehet képzelni a végzős „utas” osztályról, az a csend volt, ami a teremből áradt. A szokatlan változás oka, hogy a csapat éppen Győr felé, a Széchenyi István Egyetemre tartott.

Az utazás első állomása Budapesten, az Üllői út egyik helyrajzi számán szereplő, Lechner Ödön által tervezett Iparművészeti múzeum volt. A szokásos „osztálykép-jegyvásárlás-ruhatár elfoglalása” menetrend után megkezdődött maga a múzeumlátogatás. Megtekintettük az iszlám kultúrából fennmaradt kiállítási darabokat, illetve az általános használati tárgyak egyedi megmunkálását „csekkoltuk”. Egy osztályszintű körúti kávézás után már loholtunk, hogy elérjük a Győrbe tartó kispirost.

A késő délutáni érkezés után elfoglaltuk a szállást, majd egy rövid városnéző séta következett.
A nap végső szakaszában, amikor már feljöttek a csillagok, elindult az éjszakába nyúló egyetemi élet megismerése. Az Széchenyi kolesza tele volt szimpatikusabbnál szimpatikusabb hallgatókkal. Volt köztük veszprémi, kecskeméti, külföldi diák, de számos „ex-vízműs” is került a 14. A beszélgetős csoportjába. Néhány csocsó és darts után elbúcsúztunk a társaságtól, hogy kipihenjük az út fáradalmait.

Csütörtök délelőtt körbejártuk az egyetemet. Sajnos a felújítások miatt nem tudtunk mindenhova bejutni, de a földmérő laborban hosszasan időztünk. Beszélgettünk az „utas” tanszékvezetővel. (Jé, itt is így hívják őket!) Ismertette a szakokat, a felvételi pontszámítás is szóba került. Az egész osztálynak megtetszett a légkör, mindenki el tudná képzelni itt a további éveit.

A tárlatvezetés után fájdalmas búcsút vettünk az egyetemtől és szálltunk is fel a haza tartó vonatra. Csütörtök este a 14. A osztály diákjai élményekkel telve futottak be Csabára. Másnap kicsit megfáradva, de rutinosan folytattuk a szokásos hétköznapjaikat.