BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Baján a csapvíz is nyerő

1A bajai Eötvös József Főiskola (EJF) hallgatói közül korábban sokan a Vízműben koptatták a padokat, ahogyan a Deák utcában ma tanítók közül is „vizesként” ebben a felsőoktatási intézményben tanultak tovább. Iskolánk jó alapokat ad az ez irányban továbbtanulni vágyóknak. Ez nem önreklám - volt diákok mondják. Ma is sok vízműs készül arra, hogy sikeres felvételi után Bajára jusson, hogy a „vizesek mekkájában” tanulhasson tovább.

A korábbi években felújított, modernizált iskolai és kollégiumi épületek után idén a víz világnapja alkalmából a víztechnológiai oktatóbázis készült el, és most sor került a birtokbavételre. A vízműsök kis csapata is meghívást kapott a jeles ünnepségre. Boldogan vettünk részt az átadást kísérő előadássorozaton, illetve a felújított intézmény bejárásán.

Az esemény a labor történetével vette kezdetét, ismertették a vendégekkel a történteket: a gondolat megszületésétől kezdődően a megépítés folyamatán keresztül a mostani átadásig. Ezt követően színvonalas és elgondolkodtató előadást hallhattunk a szennyvíz újrahasznosításról, és hogy ezzel kapcsolatban milyen kutatásokat folytatnak az oktatók és a hallgatók részvételével az intézményben. A szennyvízben található értékes összetevők kiváló ipari alapanyagok lehetnek, hasznosításukkal kevesebb terhelés jut a tisztítótelepek műtárgyaira is.

Hallhattunk egy tanulmányt arról is, milyen minőségű csapvizet iszunk, és arra próbáltak biztatni mindenkit, hogy ne a drágán palackozott ásványvizeket fogyasszuk, hiszen bizonyított tény, hogy egyes termékek semmivel sem tartalmaznak több és hasznosabb összetevőt a vízművállalatok által szolgáltatott csapvíznél, csak jóval drágábbak. Összehasonlításképp: a csapvíz ára Magyarországon köbméterenként átlagosan 500-600 Ft, míg a palackozott vizek ára akár 60 000 Ft-ra is rúghat. A csapvíz rendszeres fogyasztása tehát nemcsak célszerűbb, hanem jóval olcsóbb is, arról nem is beszélve, hogy a palackozott vizek polcra kerüléséig a környezetterhelés milyen mértékű lehet. Aki csapvizet fogyaszt, a környezetért is tesz valamit. És ne felejtsük: törvényi előírás, hogy a szolgáltatott csapvíz nem tartalmazhat egészségre káros anyagokat, tartalmaz viszont minden fontos ásványi anyagot, amelyre a szervezetünknek szüksége van.

Az utolsó előadás a dunai jeges árvizek kialakulásáról, pusztításáról, megfékezéséről, megelőzéséről szólt, hiszen nem felejthetjük a TVG-seket (területi vízgazdálkodás szakon tanulókat) sem a víz világnapján, akik a természetben előforduló vizeink kártételeinek megelőzésével foglalkoznak. Levonhattuk az 1956-os jeges árvíz tanulságait, átélhettük a borzalmait, majd a kisebb sikereket, amelyeket a megfékezésére tett próbálkozások hoztak.

A rendezvényen - nem meglepő módon - csapvizet szolgáltak fel, illetve négy vízminta megkóstolása után íztesztre is sor került. A különböző vizek (a bajai, a pécsi, a garai csapvíz, valamint szentkirályi palackozott ásványvíz) tesztje során a látogatók véleménye alapján kialakult a végső sorrend is: a jelenlévők a legízletesebbnek a bajai csapvizet találták, sorrendben őt követte a szentkirályi, a garai és pécsi víz.

Köszönjük a meghívást, és hogy részt vehettünk a színvonalas rendezvényen.

2345768910

Copyright © 2013. All Rights Reserved.