BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Töri órán sok minden kiderül…

1Számomra pl. egyes diákjaim érdeklődési területe.
Amikor az első világháborúról tanultunk a 11. D osztállyal, szorgalmi feladatként beszámolót készíthettek a korabeli haditechnikai újításokról. Ekkor tudtam meg, hogy az osztályban ketten is foglalkoznak makettépítéssel. A következő beszélgetés velük, azaz Horváth Csabával és Király Jánossal készült.

 - Mikor és kinek vagy minek a hatására kezdtetek makettezni?

Horváth Csabi: Apa sokat makettezett, az ő javaslatára és az ő segítségével készítettem az első munkámat. Annyira megtetszett, hogy szülinapra, karácsonyra maketteket kértem, lassan szenvedéllyé vált ez a tevékenység.

Király Jani: Az én érdeklődésem 8. osztály után kezdődött. A kecskeméti repülőnapon vettem az első makettet.

- Mi volt az első alkotásotok?

Horváth Csabi: Egy második világháborús repülőgép, az amerikai Kittyhawk.

Király Jani: szintén egy repülő a második világháborúból, a brit gyártmányú Hawker Hurricane mk 1. Csabi segített a megépítésében.

- Min szorgoskodtok jelenleg?

Horváth Csabi: Maradtam a második világháború koránál, most egy zuhanóbombázó (Stuka) készül.

Király Jani: én hajó makettet készítek. Ez az USS United States, ami a függetlenné vált USA flottájának az elsők között megépített hajója volt. Most készül a vitorla és a kötélzet.

- Milyen méretaránnyal dolgoztok?

Király Jani: 1: 72-vel általában, bár a hajók nagyobbak.

- Van-e kedvenc makettetek?

Horváth Csabi: Mindig az, ami éppen készül, de a repülőket kedvelem igazán. Amelyik megtetszik, annak utánaolvasok, és próbálok minél többet megtudni róla.

Király Jani: Nekem a hajók a legkedvesebbek.

- Mennyire időigényes ez a hobbi?

Horváth Csabi: Attól függ; festéssel, sorjázással (öntőhibák lekaparása), gitteléssel (a ragasztás közben keletkezett rések kitömése) együtt 3-4 hetet is igénybe vehet egy modell elkészítése, ha igényesen megcsináljuk és rendszeresen foglalkozunk vele.

- Nem túl drága kedvtelés a makettezés?

Király Jani: Maga a makett nem kerül sokba, de a ragasztók és a festékek, illetve a kiegészítők igen.

- Milyen terveitek vannak? Szeretnétek-e pl. kiállításon részt venni?

Horváth Csabi: Szeretném megépíteni a Tirpitz hajó makettjét, ami a maga 42 cm-es hosszával mindenképpen nagy vállalkozás lesz. Kiállításon csak mint néző veszek részt. Az ilyen megmérettetést rengeteg tapasztalat, hosszú évek munkája és sok elrontott kísérlet előzi meg.

Király Jani: Én egy második világháborús diorámát szeretnék összeállítani.

- Köszönöm a beszélgetést. A most és a jövőben készítendő munkáitokhoz egyaránt sok sikert és türelmet kívánok.

2345698

Copyright © 2013. All Rights Reserved.