BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Már megint a vizesek …

01Március 22-én, a víz világnapján - egyéb rendezvények miatt - nem tudtuk megrendezni a Vízműben tanuló vízügyi és környezetvédelmi szakos diákok szakmai napját, így erre „félúton” a víz világnapja után, illetve a Föld napja előtt került sor.

Immár hagyomány, hogy ezen a napon egy-egy aktuális témához kapcsolódóan előadókat hívunk, akik a tanulóknak rendkívüli szakmai órák keretében mutatnak be szakmai aktualitásokat, érdekességeket, fejlesztéseket.

A felkért szakemberek idén is elfogadták meghívásunkat, változatos témájú előadásokkal szórakoztatták az érdeklődő ifjúságot.

Elsőként Laurinyecz Pál, iskolánk egykori diákja - ma a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság mérnöke - tartott előadást az idei víz világnapi szlogenhez kapcsolódóan „Vizek és mesterségek” címmel.

Másodikként Boldog Gusztáv, a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa mutatta be a nemzeti park területén található növény- és állatvilágot. Diákjaink tájékozódhattak az ott folyó munkáról, és titkon reméljük, hogy később néhányuk akár önkéntesként, akár szakemberként munkát vállal majd a nemzeti parknál.

A harmadik előadópárost tavaly végzett geológus technikusaink, Virók András és Péter Dániel alkották. Az ifjú szakemberek a töltések vizsgálatának geofizikai módszereivel végzett kutatásaikról számoltak be. Büszkeséggel mondhatjuk el, hogy ezt az előadást bemutatták már az ISZA-n (Ifjú Szakemberek Ankétja) - angolul. Ott a közönségszavazatok révén meghívást nyertek a geofizikusok kongresszusára is. Andrást és Danit hallgatva tanáraik és tanulótársaik visszaigazolást nyerhettek a szakmai elhivatottság és a nyelvtudás fontosságáról.

Negyedikként felkértük Deli Tamás biológus-ökológust, aki a Munkácsy Mihály Múzeumból érkezett hozzánk, és egy úti beszámolóval szórakoztatta a nap végén a hallgatóságot. Dél-Afrikában, Fokföldön tett tanulmányútjáról tartott egy környezet- és természetvédelmi vonatkozású bemutatót az ott élő növény- és állatfajokról. Sok egzotikus, ismeretlen élőlényt láthattunk, és rácsodálkozhattunk néhány Magyarországon is ismert növénnyel kapcsolatban arra, hogy valójában egzotikus növényeket nevelgetünk otthonunkban.

Az előadások végén, a jól megérdemelt ebéd után a 11. E osztály szervezésében egy izgalmas vetélkedőre került sor az évfolyamok között. A vidám délutánon az érdekes, vicces vagy éppen elgondolkodtató feladatok megoldása során kellemes időtöltésben lehetett részünk. A nyertes a 9. E osztály lett, akik nagy örömmel pusztították el nyereményüket: egy finom tortát.

Jó volt látni a tanulóinkat, akik nagy számban vettek részt az előadásokon és a szakvetélkedőn. Külön köszönet az előadóknak, a szervezésben, az előkészítésben szorgoskodóknak, a technikai feltételek megteremtésében és az utómunkálatokban segédkezőknek.

 

0203

0405

0607

0809

1011

1213

1415

1617

1819

2021

22

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.