BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Elballagott a tarisznyás sor

01A Vízmű szombaton tartotta ballagását. Az ünnepelt tizenkettedikesek 9 órára voltak hivatalosak rendhagyó osztályfőnöki órájukra. A kicsengetés után kíváncsian keresgették meghívott szüleiket, a vendégeket. A hivatalos ünnepség - a tarisznyás sor elindulásával - 10 órakor vette kezdetét.
A virágoktól roskadozó ballagók menet közben újabb és újabb bokrétákkal gazdagodva haladtak kijelölt útjukon. Az épület ablakaiban fel-felbukkanó kedves arcok végül kiértek az udvarra, ahol az ünnepséget tartották.

Diáktársaik, az igazgató és - levélben - Szarvas Péter polgármester köszöntötte a ballagókat. A legjobbak jutalmakat vehettek át; majd több vízműs verseny ünnepélyes eredményhirdetésére is sor került. A 2015/16. tanévben - a tantestület döntése alapján - Vásárhelyi-díjat Osztényi Péter, a Hosszu-érmet - az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny győztese - Berg Viktor kapta. A vízműs diákok szavazatai alapján, a tavalyi sikert követően most már második alkalommal Gugyela Norbert tanár úr nyerte el „Az év tanára” címet.

 

 

020304050607080910111213

 

Még több kép a ballagásról>>>

Copyright © 2013. All Rights Reserved.