BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Domokos Sanyi Kentuckyból

1Egy nyakkendős fiú vár rám, kezében oklevél. Mi lehet az, hiszen a vizsgának még nincs vége? Igen, ma van a végzős geológusok szakmai vizsgájának zárónapja, hamarosan bizonyítványosztás. Domokos Sándor, a 14. D osztály tanulója (mert róla van szó) nyelvvizsga-bizonyítványát szorongatja kezében, ezt hozta bemutatásra. A találkozás lehetőséget nyújt arra, hogy néhány percben más komoly dolgokról is szót váltsunk.

- Hogy sikerült a szakmai vizsgád?

- Az eredményt még nem tudjuk, de úgy érzem, hogy ma mindannyian (én is) megkapjuk a technikusi oklevelet.

- Nehéz volt?

- Volt benne izzasztó kérdés is, de jobbára olyan tételeket húztunk, amit jól tudtunk.

- Gratulálok a középfokú angol nyelvvizsgádhoz! Ez hogy jött össze?

- Megtanultam. Sokat segített Molnár László tanár úr felkészítője is, de a legjobbnak a Vízmű által kidolgozott módszert tartom. Ennek lényege, hogy a nyelvtanulás intenzív része az érettségi után következik, az eredménye pedig egy középfokú nyelvvizsga.

- Mit csinálsz a nyelvvizsga-bizonyítványért járó forintokkal?

- Ezek jól kiegészítik a keresetemet, hiszen én már dolgozom Budapesten. A Kentucky Fried Chicken (KFC) West End-en működő gyorséttermében vagyok kiszolgáló. Ez amolyan nyári diákmunka, de a pénz jól jön. A most kapott  forintokat egészen biztosan fel tudom használni legkésőbb az egyetemi tanulmányaimhoz. Jelentkeztem az Óbudai Egyetem Környezetmérnöki szakára; remélem, hogy ősztől ott folytathatom a tanulást.

- Mit javasolsz, mit válasszak, ha Pesten bemegyek egy KFC-be?

- Én a csirkemellből készült fűszeres panírozott sült csíkokat (strips) szeretem. Nagy a választék, a B-smart menü például egy könnyű választás, de bónusszal jelentősen „súlyosbítható”. Javaslom, tessék választani a pillanatnyi étvágya szerint!

- Úgy lesz! Köszönöm a beszélgetést.

2345

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.