BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
SZAKGIMNÁZIUMA
ÉS KOLLÉGIUMA

Hol van Detti?

1A kérdés két héttel az új tanév indulása után fogalmazódott meg bennem. Tényleg, az érettségi óta nem láttam a mindig nyüzsgő cserkeszőlői lányt, Erdősi Bernadettet! A választ a húga, Brigi (12. A osztály) adta meg: felvették a Műegyetemre, egyetemi polgár lett.

Adódott az ötlet, keressük fel kérdéseinkkel a hétvégi pihenőn Cserkén tartózkodó egyetemista lányt, aki egy beszélgetésre készséggel kötélnek állt.

- Hová tűntél Detti?
- A nyáron felvételt nyertem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, most ott tanulok, elsőéves építőmérnök-hallgató vagyok.

- Megleptél. Én arra számítottam, hogy ebben a tanévben még velünk leszel.
- Korábban már beszéltünk arról, hogy a cél a mérnöki pálya, amihez a Vízműben szilárd alapokat kapnak a diákok. Megpróbáltam, sikerült, belevágtam.

- Hol, milyen körülmények között laksz Pesten?
- Itt is kollégiumban lakom, méghozzá az építőmérnökök saját kollégiumában. Kissé másabb egy egyetemi kollégium, mint egy középiskolai kollégium. A szobák négy férőhelyesek, és a fiú- illetve lányszobák egymás mellett vannak.

- Az osztályod (14. B) itt maradt még egy évre. Nem hiányoznak az osztálytársak, a kolesz, a vízműs tanárok?
- Persze, hiányzik a régi osztályom, sokszor gondolok rájuk a napok folyamán, de azt is gondolom, hogy ez egy természetes folyamat. Az élet rendje, hogy új embereket kell megismerni, új kapcsolatokat kell kialakítani a meglévők mellett. A kolis szobatársaim is hiányoznak, de velük is tartom a kapcsolatot heti szinten! A volt tanáraimra is szívesen gondolok vissza, és boldogan hasznosítom azt a tudást, amelyet átadtak nekem.

- Érzed a különbséget a középiskola és az egyetem között?
- Igen, érezhető a különbség! Nincs az a megszokott reggeli 7:30-as csengő, ami a nap kezdetét jelzi. Leghamarabb 8:15-re kell, hogy bemenjünk, és van, hogy két előadás között akár 2-4 szabadon eltölthető óránk is van. A másik nagy különbség, hogy egy-egy előadáson bent ül az egész elsőéves építőmérnök évfolyam, és nem a megszokott kis osztályunkban tanulunk. Viszont, tudomásom szerint tavaly vezették be az osztályfőnöki rendszert, ami azt jelenti, hogy 20-as csoportokra vagyunk bontva, és minden hétfőn meg kell jelennünk az osztályfőnöki órán.

- Attól tartok, hogy a félév végére más különbségek is fel fognak tűnni. :) Az elmúlt években kevés diákrendezvény volt, ahol ne láttunk volna ügyködni. Mit üzensz a Garaboncára készülő vízműs csapatnak?
- Hallottam, hogy nem Kis Gabi, hanem Illés Gyula fog indulni a Vízmű színeiben. Őt személyesen is ismerem. Bár nem nagyon hallottam az idei kampányról, de nagyon sok sikert kívánok neki, és ha az időm engedi, mindenképpen ellátogatok Csabára a Garabonciás ideje alatt!

A Dettit érintő változásokról megkérdeztük a lányok édesanyját is.

- Hogyan éli meg, hogy legnagyobb lánya nagyvárosba, egyetemre került?
- Az elmúlt négy évben Békéscsabán is kolis volt, tehát csak hétvégente láttam. Így nem okozott nagy változást az, hogy egyetemre ment. Hétvégére általában hazajön, olyankor elmeséli a héten vagy az elmúlt 2 hétben átélt élményeit, tapasztalatait, és örömmel hallom, hogy megtalálta a helyét, számításait a nagyvárosban.

- Melyik lánynak készít nagyobb csomagot a weekend végén?
- Dettinek, hiszen Pesten már magának kell gondoskodni a saját ellátásáról, így csomagolok neki pár napra elegendő ételt.

A változás Brigit is érinti: a nagyobb testvér napi közelsége által nyújtott extra biztonság megszűnt. Neki is jutott a kérdéseinkből.

- Hogyan változott meg az életed, miután a nővéred már nincs közvetlenül melletted?
- Mivel minden nap beszélünk egymással - akár telefonon, akár Skype-on -, olyan, mintha itt lenne velem. De azért hiányzik, hogy suli után közvetlenül leüljünk és beszélgessünk személyesen is. Kicsit üresebb a kollégiumi szoba nélküle.

- Detti jó folytatást választott? Te ebben is fogod követni?
- Elmondása alapján szereti a pesti életet és az egyetemet is kezdi megszokni, szóval igen, szerintem jól döntött! Az én terveim is a BME-hez köthetők, úgyhogy jövőre újra szobatársak leszünk, ha bejönnek a számításaim és felvételt nyerek én is.

Úgy legyen! Köszönjük a beszélgetést a hölgyeknek; mindenkinek sikereket kívánunk a saját munkaterületén! A cikkhez szerkesztett fotók közül a nyitó- és záróképet Dettitől kaptuk, a többit a Vízmű képtárában találtuk.

 

2345678910111213

Copyright © 2013. All Rights Reserved.