BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Kifogták az aranyhalat

01A vízműsök is öregszenek. Az iskola tanulói ezt észre sem veszik, de a korábbi évjáratok diákjai tudnának mesélni. Pontosabban tudunk róla mesélni, meg is tesszük.



Az 1973-ban végzett 4. C tisztán fiúosztály volt. Közösségünk szomorú leltáron van túl: ebben az évben már kétszer találkoztunk egykori osztálytársaink temetésén. Szükséges volt kimondani: szerettünk és szeretünk ehhez a csapathoz tartozni; sokkal többször, s főleg nem gyászszertartásokon kívánjuk látni egymást!

Így hát a 2013-ban tartott sikeres negyvenéves érettségi találkozó után idén tervbe vettük a 43. évit is. Szombaton délelőtt egyik osztálytársunk kertjében gyűltünk össze. Őszinte örömmel öleltük meg egymást, mintegy igazolva: tényleg összetartó, jó csapat vagyunk. A végzésünk óta eltelt évek során elhunyt öt társunk emlékére öt mécsest gyújtottunk. Ezek folyamatosan égtek a nap során - jelképezve azt, hogy lélekben ők ma is velünk vannak.

A kert kiváló helyet adott a közös együttlétnek, beszélgetésnek, sétának, horgászásnak. A szenvedélyes pecások azonnala gondozott tavacskának estek neki. Szinte mindenki rögtön fogott halat, sőt a fiúk kifogták az aranyhalat is. Tragédia nem történt, a horgászok - lévén sporthorgászok - a zsákmányukat legott vissza is dobták.

A házigazda egészen kiváló ebédről gondoskodott. A fiúk által felvonultatott asztali kiegészítők, és a feleségek által sütött desszertköltemények az egekbe emelték a rendezvény fényét és a hangulatot. Sok-sok történet, sztori elevenedett meg újra a hatvanas-hetvenes évekből. Az emlékezők színes, szellemes előadása mindenkinek a kacaj könnyeit csalta a szemébe.

Számomra a nap csúcsát jelentette az egyik feleség kijelentése. Irén ezt mondta: "Olyan jó, hogy a Vízmű nekünk ilyen nagyszerű férfiakat, férjeket, apákat nevelt." Mintha csak ezt mondta volna: "Mi is kifogtuk az aranyhalakat." Nem emlékszem esetre, hogy ez a kollektíva valaha is ilyen szép elismerést kapott volna. Köszönjük.

A közelítő szeptemberi alkonyat vetett véget a kerti partinak. Mindannyian éreztük, barátságunk, összetartozásunk erősebb, mint valaha. A szervezők megkezdték a 2017. évi találkozásunk előkészületeit. Az ideiért is (!) hálás köszönetünket fejezzük ki nekik.

 

02030405060708091011121314151617181920

Copyright © 2013. All Rights Reserved.