BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
SZAKGIMNÁZIUMA
ÉS KOLLÉGIUMA

Kedvcsináló nyáridéző

0Minden kezdet nehéz, de szerencsére nem sokáig tart. Nemrég volt az évnyitó, de már megszülettek az első érdemjegyek és lassan lehet készülni a témazáró dolgozatok írására is. Kedvcsinálóként írásom végén közlöm az előző tanév év végi eredményeit. Megéri böngészni a hosszú listát, hátha megtalálod rajta a nevedet. Ha esetleg mégsem, akkor érdemes ellesni a kitűnőktől néhány jól bevált tanulási módszert.

 

 

 

 

Kitűnő tanulmányi eredményt ért el tavaly:

Bedő Tibor Dániel

Druga Richárd

Kecsmarik Elizabet

 

Most mindhárman a 11. osztályba járnak és természetesen idén is kitűnő eredményt szeretnének elérni. Ennek számukra különösen nagy jelentősége van, hiszen a továbbtanuláshoz szükséges pontokba beleszámítanak az év végi tantárgyi jegyek is.

 

Bedő Tibor Dániel (11. D) egyetemre készül, fluidumkitermelő a szakja. A tanulási módszerein nem fog változtatni, csak több időre lesz szüksége, hiszen új tantárgyként az emelt szintű matematikát választotta. Valószínűleg kevesebb időt tölthet majd a számítógép előtt, de ezt nem nagyon bánja. Nyáron kipihente magát, a szünetben a Tordai-hasadéknál  járt, erről mutatunk egy képet is.

 

Druga Richárd (11. D) is tudatosan készül a továbbtanulásra, ezért a matematikát és a fizikát emelt szinten is tanulja. Megpróbálja majd okosan beosztani az idejét, de a hobbijáról - kosárlabdázás - nem szeretne lemondani.  A BME építészmérnöki karára jelentkezik, ehhez tényleg jó tanulmányi eredmény szükséges. Nyáron sokat pihent, a családjával Siófokon nyaralt, erről fotó is készült.

 

Kecsmarik Elizabet (11. B) is a Budapesti Műszaki Egyetemre készül, ezért emelt szintű matematikaórára jár kedd délutánonként. Nagyon sok az elfoglaltsága, hiszen emellett angolból tavasszal előrehozott érettségi vizsgát szeretne tenni. A hobbijára -  filmnézés, rajzolás -  nem sok ideje marad, de maximalista: tudja, hogy az utolsó két tanév eredményével sikeresen megalapozza a jövőjét. Nyáron nemcsak a Balatonnál pihent, hanem sokat dolgozott is.

 

A megkérdezett diákok válaszaiból látszik, hogy okos időbeosztással a tanulás után a hobbira is jut idő, igyekezzetek követni a kitűnő tanulók példáját.

 

Év végi eredmények

 

2015-2016

 

Kecsmarik Elizabet

10.B

5,00

Bedő Tibor Dániel

10.D

5,00

Druga Richárd

10.D

5,00

Viczián Norbert

10.B

4,94

Cservenák Berill

11.B

4,94

Szilágyi Krisztina

12.B

4,93

Zahalka Renáta

9.A

4,88

Bencze Dávid

9.B

4,88

Lipcsei Imre

12.B

4,87

Krnács Erik

11.B

4,82

Tóth Gergő

12.D

4,81

Kovács Szabolcs

9.B

4,81

Leszkó Andrea Marion

9.B

4,81

Kozák Emese

10.D

4,81

Egri Gabriella

9.A

4,81

Dénes Gabriella

9.D

4,80

Csák Bence

11.E

4,79

Puskely Gergõ Pál

11.B

4,76

Kindling Attila

11.B

4,76

Balogh Dávid Soma

11.D

4,73

Kesjár Ákos Mihály

12.B

4,69

Czerman Gréta

10.B

4,69

Krizsán Tünde

12.B

4,67

Cioca Nándor

12.B

4,67

Szabó Béla Tamás

10.E

4,64

Bihari Roland Kevin

9.A

4,63

Hajdu Balázs

10.B

4,63

Hankó Dóra

9.B

4,63

Fejes Izabella

12.D

4,63

Mogyorósi Gyula

12.E

4,62

Mata Zsolt

11.D

4,62

Tar Ádám

11.D

4,60

Balogi Zoltán

12.B

4,60

Szûcs Vanda

10.D

4,60

Csupász Szabolcs

11.B

4,59

Erdősi Brigitta Dóra

11.A

4,57

Farkas Anna

9.D

4,57

Vidovenyecz Márton András

9.D

4,57

Szabó Tamás

9.E

4,57

Jónás Vendel Barnabás

9.B

4,56

Kovács Tibor

10.A

4,53

Miklós Szabolcs

12.B

4,53

Erdõsi Bernadett Diána

12.B

4,53

Oláh Gábor

10.A

4,50

Kovács Attila

10.B

4,50

Kovács Bence

9.A

4,50

Bereczki Dávid Marcell

9.A

4,50

 

 123456

Copyright © 2013. All Rights Reserved.