BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Balázs, a hangmester

Már régebben észrevettem, hogy osztálytársam, Bodorló Balázs (11. D) jól játszik a hangjával. Tavaly mesélte, hogy elkezdett egy szinkronszínész-tanfolyamot, amely nekem is felkeltette az érdeklődésemet, ezért kifaggattam a témáról.

 

Honnan jött a színészkedés ötlete?

2015-ben láttam egy cikket az interneten arról, hogy a Talent Studio tehetséges fiatalokat keres szinkronszínésznek. Érdekelt a dolog, és jelentkeztem.

Hogyan zajlott a válogatás?

Este 6 órakor kezdődött a meghallgatás, és 8 órára végeztem vele. Különböző szerepeket kellett eljátszanom a hangommal, például varázsló, kisegér, elnök és egy menekülő ember a horrorfilmekből. Hajnali 3 órára értem haza Gyulára, és még aznap suliba is kellett mennem.

Mit éreztél, amikor felvettek?
Egytől ötös skáláig pontoztak, és én 4,5-öt kaptam. Nagyon örültem, hogy kipróbálhatom magam mint szinkronhang, illetve színész.

Hogyan zajlott az első órád?
2015. május 19-én volt az első órám, amelyet Kökényessy Ági színésznő tartott az önbizalom fejlesztéséről. Megismerkedtem csoporttársaimmal, akikkel jó csapatot alkottunk.

Kik voltak a tanáraid?
Ismert művészek tanítottak bennünket, Kökényessy Ági, Szokol Péter, Horváth Csongor mellett Faragó József, Európa-díjas szinkronrendező, Kautzky Armand - James Bond magyar hangja - és Szalay Csongor, Dennis, a komisz magyar hangja.

Kaptál-e már szerepet?
Mint szinkronhang még nem, de statisztaként igen.

Mit szeretnél ezzel elérni?
Egyelőre a tanulásra koncentrálok, de ha van időm, és kapok felkérést munkára, akkor szívesen elvállalom.

 

Remélem, egyszer majd nemcsak felelés közben, hanem a moziban is hallhatjuk Balázs hangját.

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.