BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

A Beatles szülővárosa

0Angolórán éppen Liverpoolról és Pécsről tanulunk, főképpen azon párhuzam kapcsán, hogy néhány éve (2008-ban, illetve 2010-ben) mindkettő viselte már az „Európa Kulturális Fővárosa” megtisztelő címet. Pécsről természetesen a nem ott élő, átlag magyar ember is remélhetőleg sokat tud, Liverpoolról már jóval kevesebbet. Így támadt az a gondolatom, hogy a könyvben leírt érdekességeken túl, az internet segítségével még jobban megismerjem ezt a sokoldalú angol várost!

Számunkra, tizenéves magyar fiúk számára Liverpool leginkább két focicsapatáról, az Evertonról és a város nevét viselő Liverpool FC-ről híres, ám ezen felül sok mást is érdemes tudni róla. Viszont, mielőtt belekezdenénk ezek megismerésébe, kezdjük azzal, hol is található ez a csodás hely.

Liverpool város és érseki kerület Északnyugat-Angliában, a Mersey folyó tölcsértorkolatának keleti oldalánál helyezkedik el. A város hegygerincre épült, melynek legmagasabb pontja az Everton domb, 70 méterrel magasodik a tenger fölé. Északról Sefton, keletről pedig Knowsley kerülete határolja, míg a Mersey túlpartján Birkenhead és Wallasey városával néz farkasszemet. A város központja mintegy 5 mérföldnyire van a Liverpool öböltől és az Ír-tengertől.

Liverpoolt, amely Anglia egyik legjelentősebb, és ötödik legnépesebb városa, a Liverpool Városi Tanács kormányozza, egyike annak az öt tanácsnak, ami Merseyside grófságban működik. A 2002-es népszámlálás adatai szerint a városnak 441 477 lakosa van, Merseyside grófsággal együtt pedig 1 362 026 fő tartozik hozzá. Liverpool lakosai magukat nem angoloknak, hanem Liverpudliknak, „Scouser”-öknek tartják, mely elnevezés a jellegzetes liverpooli ételből (scouse, magyarul vagdalt húsos főzelékből) adódik. Később a scouse kifejezés a liverpooli dialektus szinonimájává is vált.

A 19. század végére Liverpool a „Birodalom Második Kikötője” lett, köszönhetően annak, hogy London után a legtöbb áru a Mersey parti városon ment keresztül. Ekkorra jelentős ipari központtá is vált a település, és bár mára a gyárak nagy része megszűnt, még mindig jól ismert tengeri kikötőváros.

Nemzetközi hírű kulturális központ is a város, különösen híres a könnyűzenéről, hiszen Liverpool többek között minden idők egyik legsikeresebb együttesének, a Beatlesnek, valamint Heidi Range-nek (alapító Sugababe) is a szülővárosa.

Ha már a világ egyik leghíresebb kikötővárosa is, erről a tényről több érdekességet is el kell mondanunk, amelyet nagyon kevesen tudnak. Ilyen tény például az, hogy 2004-ben Liverpool vízparti látképe felkerült az UNESCO Világörökség listájára, ezzel is jelezvén a város jelentőségét a világkereskedelemben és a dokk technológiák fejlesztésében. A dokkok között található a Stanley Dock Tobacco Warehouse, ami 1901-es átadásakor a világ legnagyobb épülete volt.

A város épületei nem csak a turistákat vonzzák, hanem a filmeseket is. Köszönhetően változatosságának, Liverpoolt gyakran használják a világ különböző városainak dublőrjeként. Liverpool mára Anglia második legtöbbet filmezett településévé vált London után.

Most pedig jöjjön a sport! Liverpool városának – mint már utaltam rá – két Premiershipben szereplő futball klubja van: az Everton FC a Goodison Parkban és a Liverpool FC az Anfielden. Mindkét egyesület jelentős sikereket ért már el története során, a Liverpool 18-szoros liga első, ötszörös BEK/Bajnokok Ligája, 3-szoros UEFA-Kupa győztes és 7 alkalommal hódította el az FA Kupát, míg az Everton 9-szeres bajnok, egyszeres KEK-, és 5-szörös FA Kupa győztes.

Az Aintree Lóversenypálya Liverpooltól északra (valójában már a szomszédos Sefton kerületben) található. Itt rendezik meg minden év áprilisában a nemzetközi lóverseny naptár egyik legjelesebb eseményét, a Grand National névre hallgató akadályversenyt. Korábban, az 1950-es, 1960-as években a lovas versenyek mellett motorversenyeket is rendeztek Aintree-ben, többek közt a Brit Nagydíjat is.

A Liverpool Harriers egyike a város öt atlétikai egyesületének, edzőpályájuk a Wavertree Athletics Centre. Liverpoolban jelentős hagyományai vannak az ökölvívásnak is, a legismertebb liverpudli boxolók John Conteh, Alan Rudkin és Paul Hodkinson. Számos amatőr boxversenyt is rendeznek a városban, ahol a Park Road Gymnastics Centre-be lehet edzésekre lejárni. A City of Liverpool Swimming Club a Nemzeti Speedo Úszóbajnokság 1995 és 2006 közötti 11 kiírásából 8-at megnyert. A liverpooli tenisz fejlesztési programjának köszönhetően a Wavertree Tennis Centre az egyik legnagyobb teniszcentrummá vált az Egyesült Királyságban.

Ha valaki ezek után kedvet kapott elutazni Liverpoolba megnézni egy Liverpool meccset az Anfield Stadionban, mely 45 276 fő befogadására képes vagy esetleg a korábban tervezett új Stanley Park Stadionba, ahol 54 000 néző fér el a lelátókon, az tegye meg bátran, hiszen már a repülőtéri leszállás is óriási élmény. 2001-ben a Liverpool déli részén fekvő Speke kerületben elhelyezkedő repülőteret átnevezték John Lennon repülőtérnek, így tisztelegve a város egyik leghíresebb alakja, az egykori Beatles tag előtt. A repülőtér logója Lennon saját magáról készített karcolata, alatta pedig az Imagine című daluk egyik sora, a repülőtér mottója olvasható: „Above us only sky” (Fölöttünk már csak az ég van). A repülőtér volt az egyik leggyakoribb kiindulópontja a Beatles turnéinak, és a gépekbe beszálló énekesekről készült felvételek híressé tették a repülőteret az egész világon.

Jó utat kívánok!

 

 

Források :  -  https://hu.wikipedia.org/wiki/Liverpool

                 -  http://www.liverpoolinfo.hu/latnivalok

                 -  https://www.liverpoolairport.com/

 

123

456

78

91011

12

Copyright © 2013. All Rights Reserved.