BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Korizott az osztályom

1Már-már ez is hagyománnyá válik a Vízműben: decemberben egyre több osztály látogat ki a jégpályára. Idén a 10. E-sek azt mondták: "a belvárosi műjégpályát már ismerjük, inkább menjünk a CsabaParkba”. Nem örültem az ötletnek, kissé kelletlenül álltam rá a dologra. Az utóbbi időben ugyanis több helyi műjeges balesetről is hallottam.

Senkinek nem hiányzik egy kéz- vagy lábtörés…. De végül beadtam a derekam, és hát azt kell mondanom, nemhogy nem bántam meg, épp ellenkezőleg!

 
Szigorú instrukciókkal láttam el kedves kis diákjaimat, mielőtt jégre léptek: „nagyon óvatosan induljatok”, „a kezdőket nem ijesztgetni, inkább segíteni, támogatni, tanítgatni”; „és a melegítő ital nem lehet a büfében árusított forralt bor”!


Ámulva láttam, hogy osztályom maradéktalanul betartja az utasításaimat. Jó hangulatban, igazi csapatmunkában bátorítják és gyámolítják a félszegen csúszkálókat, különösen ügyelnek arra, hogy ne essenek el, odafigyelnek, vigyáznak egymásra. Persze a bizalmatlanságom azért megmaradt, mikor a büfénél láttam egy pár diákomat. A két szememmel győződhettem meg  arról, hogy tényleg teát rendeltek és persze némi harapnivalót; a végén együtt falatoztunk és teáztunk.


Nagyon jól sikerült a nehezen induló délután. Terveink között szerepel, hogy a látogatást januárban megismételjük. Miért ne lehetne ez is hagyomány?

 

2 3 4 5

6 7 8 9

10 11 12 13

14 15 16 17

18 19

Copyright © 2013. All Rights Reserved.