BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
SZAKGIMNÁZIUMA
ÉS KOLLÉGIUMA

Kollégiumi fekvenyomó bajnokság

13A már hagyománynak számító kollégiumi fekvenyomó-bajnokságunkat március 23-án rendeztük meg az ebédlőben. 
Ahogy már megszokhattuk, nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, a részt vevő fiúk legnagyobb örömére sok lány is kíváncsi volt az „erős emberek” versenyére. 
A versenyt szervező és lebonyolító Bajusz János nevelőtanár segítségére volt a 3 tagú zsűri, Megyeri Béla tanár úr elnökletével, tagjai a diákok részéről Vásárhelyi Viktor és Mike Sándor. Bikfalvi Etelka tanárnő és Tóth Krisztián tanár úr a technikai részletekben segédkeztek.
A versenyző hét diák igazán színvonalas, izgalmas pillanatokat produkált, gyakran felcsattant a taps a nézőtérről. Mindenkinek 3 kísérletre volt lehetősége, amivel többen is ügyesen taktikáztak, edzettségi állapotukat figyelembe véve. Kiemelendő, hogy a gyakorlatok nagy részét a szabályoknak maximálisan megfelelve hajtották végre, így a zsűri szerencsére nem kapott sok munkát. 
A végeredményt az ún. Wilks-számítás döntötte el, a testsúly és a teljesítmény viszonyításából kapott pontszám alapján, ezért az alacsonyabb testtömeg jó teljesítménnyel párosítva nagy előnyt jelentett.
 
Eredmény:
1. Urbán Lucián 110 kg
2. Balla Balázs 90 kg
3. Kovács Mihály 110 kg
.
Minden résztvevő fényképes oklevelet, az első három helyezett pedig tárgyjutalmat is kapott.
01 02 03 04 
05 07 08 09 
10 11 12 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.