BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Környezetvédelemből jeles

1Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként. Ezen a napon minden évben más-más szempontból hívják fel figyelmünket arra, hogy milyen fontos természeti kincsünk a tiszta víz. Hagyományosan iskolánkban ehhez a naphoz kapcsolódóan a vízügyi és természetvédelem szakosok szakestje zajlik - így volt ez ebben az évben is, de részt vettek diákjaink más szervezetek által szervezett versenyeken is, ahol szép sikert értek el csapataink. Most ezekről az eseményekről készített egy-egy rövid beszámolót két vízműs diák. Elsőként Kelemen Orsolya (12. E) sorait olvashatjátok, aki csapatával első helyezést ért el:

A Víz Világnapja alkalmából a Körösök Völgye Natúrparkban megrendezett vetélkedőn vettünk részt két társammal, Csák Bencével és Mag Dáviddal. A feladatok között szerepelt többek között Magyarország folyóinak elhelyezése vaktérképen, definíciókat is kellett ismernünk, illetve egy totóban különféle tengeráramlásokhoz, vízi élőlényekhez és a Föld vízkészletéhez kapcsolódó kérdéseket is feltettek. Voltak azonban játékosabb feladatok is, mint például vízivó verseny vagy gyógytea felismerés is.

A megmérettetésen a komolyabb, szakmai tudást igénylő feladatokban jeleskedtünk inkább. A négy évnyi vízgazdálkodási és környezetvédelmi tanulmányaink ugyanis nagy előnyt jelentettek számunkra. Értékes nyereményekkel és élményekkel gazdagodtunk!

 

Orsiékkal egy időben, ugyanezen apropóból egy másik csapat Szegeden járt. Erről az eseményről Schriffert Renáta (10. E) számol be:

Osztálytársaimmal a „We are the world” elnevezésű versenyen vettünk részt március 22-én. Tanáraink felhívására 3 csapatunk nevezett: a PeaceToys, a Kér-észek és az én csapatom, a Fotoszíntévesztők. Az első fordulóban egy képregényt kellett a tiszavirágzás témában készíteni, melyből a verseny napján a legjobb 10-et kiállították. Az osztályból a mienk is bekerült. :-)

A verseny napján izgatottan ültünk fel a vonatra. A megnyitón kissé megijedtünk, mivel azt mondták, sok lesz a vízzel kapcsolatos feladat, de a végén rájöttünk, nem is volt olyan nehéz, javarészt olyan témákkal találkoztunk, amit órákon is vettünk. A feladatok érdekesek, gondolkodtatóak voltak. A 45 perces vetélkedő után érdekes előadásokat hallgathattunk, amíg a zsűri szorgosan javította a feladatokat. Tűkön ülve vártuk az eredményt..., de megérte! A csapatunk elhozhatta a 3. helyezetteknek járó díjat! Azt az örömöt, amit éreztünk…! Nehéz leírni, az biztos. J Megérte figyelni az órákon, és szorgosan készülni. J Tanárainknak köszönjük a felkészítést! Vigyázz Szeged, jövőre is ringbe szállunk!

234

56

78

910

1112

1314

15

tiszavirag1tiszavirag2tiszavirag3tiszavirag4 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.