BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
SZAKGIMNÁZIUMA
ÉS KOLLÉGIUMA

Jubileumi Jókai-napok

13Ez év tavaszán is megrendezésre került iskolánk kollégiumában a jubileumi Jókai-napok, melyet 25. alkalommal élvezhettek a tanulóink. A programok ez alkalommal is három napon át tartottak. 
A kollégiumi napokat Szarvas Péter polgármester úr nyitotta meg, aki egyben rendezvényünk fővédnöke volt. Ezt követően megnyílt Bácsfalvi Zoltán festőművész kiállítása, akinek a munkásságát Dr. Bacsa Vendel jegyző úr méltatta. A kiállítás megnyitóján furulya-előadással szerepelt Galgóczi Csenge és kishúga. 
Ebben az évben a Jókai-kupa kispályás labdarúgó torna nemzetközivé vált, mivel elfogadta meghívásunkat a nagyszalontai gyermekotthon focicsapata, akik szép eredménnyel, ezüstéremmel térhettek haza. Két napot töltöttek nálunk, amit városnézéssel és fagyizással igyekeztek számukra emlékezetessé tenné a DÖK-ös tanulóink. 
A verhetetlen Megyeri tanár úr Vízműs csapatát sem szabad elfelejtenünk, amelyik ismét aranyéremmel öregbítette kollégiumunk hírnevét. A keddi nap további részében több helyszínen érdekesebbnél érdekesebb programok között válogathattak tanulóink. Ezek között kell megemlítenem a „Magyarország, szeretlek!”műveltségi vetélkedőt, ahol nyolc csapat mérte össze a tudását. A változatos feladatok összeállítását köszönjük Bereczki Márta és Varga Sándorné tanárnőknek.
Szerdán a csocsó, a sakkversenyek után a végzős diákok búcsúztatására, jutalmazására került sor az ebédlőben. Este viszont izgalmas és látványos modernkortárstánc-bemutatónak lehettek részesei kollégiumunk tanulói.
Csütörtökön a fakanál, a bogrács, a grillsütő vette át a főszerepet. A legtöbben a csoportjukkal főztek, de voltak, akik barátiakkal, osztálytársaikkal készítettek finomabbnál finomabb ételeket. A sütés-főzés mellett a lövészetben, a versmondásban és a LOL számítógépes játékban is megcsillogtathatták tehetségüket diákjaink, ez utóbbiban az első helyen végeztek tanulóink. Meg kell még említenem a Spektrum PRT. Zenekar fergeteges hangulatú produkcióját, ahol meglepetésünkre egy kedves kollégánk csillogtatta meg zenei tudását, és nem tudom említés nélkül hagyni a tábortűz látványos hangulatát. 
Az ünnepélyes eredményhirdetés után az est fénypontja Krúcsó Nikolett tanítványunk volt, aki profikhoz méltó módon, látványos hastáncbemutatóval kápráztatta el diákjainkat. Feledhetetlen emlék az elmaradhatatlan pályadiscot, ahol mindenki jól érezte magát. 
A programokon reméljük mindenki megtalálta a számára megfelelő szórakozást, elvégre idén is mindent megtettek a szervezők, hogy színvonalas rendezvénnyel szórakoztassanak minden vendégünket és kollégistát. 

2 4 5 6 7 10 11 12 14 15 16 17 18 20 22 1 24 26 28 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 46 47 49 50 51 52 53 54 55 56 57 59 60 61 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.