BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
SZAKGIMNÁZIUMA
ÉS KOLLÉGIUMA

Finn diákokat láttunk vendégül

1Nem volt egy fél éve sem, amikor a helyi sajtó arról cikkezett, hogy egy finn középiskolából delegáció érkezett Békéscsabára azzal a céllal, hogy a hazai szakképzés elméletét és gyakorlatát tanulmányozza. Többek között a mi vizes műhelyünket is megtekintették, és bepillanthattak egy-egy gyakorlati óránkra is. Ennek az együttműködésnek a folytatásaként nemrégiben egy tanáruk, Maria Hasu kíséretében két finn diák - Tomas és Marcus – érkezett kollégiumunkba, hogy megkezdje szakmai gyakorlatát iskolánkban és az Alföldvíz Zrt.-nél.

A Vízműben egy hetet töltöttek a vizes műhelyben a 10. E osztály közreműködésével, két kolleganőm - Hrabovszki Edit és Martinák Judit - és jómagam koordinálásával. A cél az volt, hogy csináljunk közösen egy projektet megismerve közben az alapvető vizsgálati módszereket, amelyeket óráinkon szoktunk alkalmazni. A projekt neve: az Élővíz-csatorna felmérése. Ez a meder felvételével kezdődött, majd a csatorna vizének kémiai összetételét határozták meg a diákok titrálással és gyorstesztek segítségével, ezek után a csatorna több pontján biotikus index meghatározását végezték el, végül prezentációt kellett összeállítaniuk a kapott eredményekből.

 

Örömmel láttuk, hogy a kezdeti nyelvi nehézségeken túljutva a tizedikes diákok egymással remekül együttműködve sikeresen alkalmazzák eddig megszerzett szakmai és nyelvi tudásukat. Több ilyen alkalom kellene, mert a diákok szárnyaltak, és nagyon élvezték ezeket a napokat. Beszéljenek helyettem az élménybeszámolóik és a képek.

 

„Az apró nyelvi nehézségek ellenére remekül megértettük egymást. A csoportmunkák nagyszerű hangulatban zajlottak. A mi csoportunkkal Marcus volt már az első naptól. Nagyszerű embert ismertem meg a személyében. Csodálkozva néztem, hogy a kiadott feladatokat milyen pontossággal végzik el mindketten annak ellenére, hogy nem pontosan fedik egymást a szakjaink. Bármikor megismételném ezt a felejthetetlen hetet."

 

„A finnekkel töltött egy hétben, ha nem is szereztem több tapasztalatot a szakmában, de annál inkább tágultak az ismereteim amiatt, hogy gyakorolhattam a kémiát, környezetvédelmet és biológiát angol nyelven is. Több angol szóval is megismerkedtem, több szakszó használatát és magát a társalgást is gyakorolhattam, és azt is, hogy hogyan értessem meg magam egy olyan személlyel, akinek ha nem is az anyanyelve az angol, de nálam sokkal jobban beszéli. Ez is olyasmi, amit nyilvánvalóan hasznosítani fogok mind a közeli és távoli jövőben is. Örültem, hogy együtt dolgozhattam velük, hálás vagyok az új ismeretekért és végül, hogy azt a tudást, amit tavaly a 2 hetes nyári gyakorlaton megszereztem, megerősíthettem azzal, hogy ismét részese lehettem azok elvégzésének.”

 

„A múlt hetet finn vendégeinkkel együtt a vizes tanműhelyben töltöttük. Kedden Martinák tanárnővel az Élővíz-csatorna mederfelvételével foglalkoztunk. Szerdán Szépné tanárnő segítségével a csatorna kémiai jellemzőivel ismerkedtünk. Csütörtökön Hrabovszki tanárnő kíséretében kivonultunk, hogy a biotikus index segítségével meghatározzuk a víz minőségét. Pénteken pedig közösen elkészítettük a hétről szóló PPT-ket.”

 

„Szerintem ez a hét nagyon jó volt, gyorsan el is telt. Megtudtunk sok mindent a finn szokásokról és a finn oktatásról. Ezek mellett olyan dolgokat is megtanultunk, amiket csak 11.-ben ismertünk volna meg. Ez alatt az 5 nap alatt mindenki képet kapott az angol tudásáról is.”

 

„Nekem nagyon tetszett a hét, mert szakmai gyakorlatokat csináltunk, a finnekkel megértettük egymást, sok mindent tudtam meg Finnországról és remélem, ők is sok mindent tudtak meg Magyarországról.”

 

„Én jól éreztem magam a héten. Voltak ugyan kisebb nyelvi nehézségek, de mindig megoldottuk őket, és jól kijöttünk a finnekkel. A feladatok is könnyűek voltak és gyorsan el lehetett végezni őket.”

 

„Marcus és Tomas nem voltak valami bőbeszédűek, mégis, amikor együtt kellett dolgoznunk, könnyen meg tudtuk érteni egymást. Jó móka volt.”

 

„Az ismerkedés nehezen indult, de végül jól megértettük egymást. Szerintem a hét nagyon jól sikerült, sok tapasztalatot szereztünk minden téren. Lehetne több ilyen hetet, napot szervezni, mert sokat tanul(hat)unk belőle, mind szakmailag, mind csapatépítés terén.”

 

„Nagyon tetszett a finn diákokkal töltött egy hét. Fontos szakmai ismereteket sajátíthattunk el és gyakorolhattunk. Nyelvtudásunkat élőben tesztelhettük. Sok mindent megtudtunk Finnországról. Szerintem emlékezetes marad ez a hét számunkra és számukra is.”

 

234567891011 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.