BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

GINOP-6.2.3-17-2017-00027 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése című projekt

12018. februárjában indult a GINOP-6.2.3-17-2017-00027 „A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése” című projekt, melyben iskolánk, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma is részt vesz. A 2020. április végéig tartó projekt átfogó célja, hogy eredményeivel hozzájáruljon a szakképzésben tanulók korai iskolaelhagyásának megelőzéséhez, az intézményt szakképzettség nélkül elhagyók arányának csökkentéséhez.

A Vízműben zajló munkát bemutató helyzetfelmérő táblázat és SWOT- elemzés elkészítése után 2018. szeptember 25-én a 9. évfolyamos tanulók országos bemeneti mérésen vettek részt, egy anyanyelvi és egy matematikai kompetenciákat mérő feladatlapot kellett kitölteniük. Az elért eredmények alapján kiválasztott tanulók két tanulócsoportot alkotnak (összesen 12 fő). A tanulócsoportok célja a bevont tanulók otthoni tanulási szokásainak felmérése, tanulmányi eredményük növelése, az év végi bukások csökkentése, valamint a tanulás tanítása. Számos program színesíti a munkájukat, többek között a csoportok ellátogatnak a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe is, amely a BSZC Trefort Ágoston Tagiskolájában található.

A tanulócsoportok működtetése mellett a projekt keretein belül egyéb célkitűzések is megvalósulnak: tanulók, szülők elégedettségének felmérése, az intézményi infrastruktúra fejlesztése, BSZC szintű munkaközösségek létrehozása, valamint az egy osztályban tanító pedagógusok együttműködésének fejlesztése szerepel a feladatok között. A partnerkapcsolatok során kiemelten foglalkozik a projekt a szülőkkel (családdal), a gyakorlatot vezető szakemberekkel, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolattartás kialakításával. A projekt fontos célja a pályaorientációs tevékenység elősegítése, valamint vállalkozások, gazdasági szervezetek bevonása, a velük való kapcsolattartás erősítése.

A projekt lehetővé teszi, hogy Békéscsabai Szakképzési Centrumból 109 pedagógus vegyen majd részt szakmai, módszertani továbbképzéseken (pl. tehetséggondozás, alapkompetenciák fejlesztését segítő módszertani képzések, vállalkozási ismeretek fejlesztése).

 

2

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.