BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hulladékcsökkentési hét a Vízműben

1Iskolánk immáron második alkalommal csatlakozott az európai hulladékcsökkentési héthez, amelyet 2018. november 19. és 23. között rendeztünk meg.

Az idei verseny középpontjában a „Méregtelenítsünk!” szlogen állt, amelynek célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet mindennapjaink során keletkezett veszélyes hulladékok mennyiségére. Ezen hulladékok nagyobb kockázatot jelentenek az egészségünkre és környezetünkre, mint a más típusúak. Így kiemelten fontos, hogy csökkentsük a veszélyes összetevőkkel rendelkező termékek használatát, valamint gondoskodjunk róla, hogy ezek megfelelően legyenek ártalmatlanítva. Ezen felül iskolánkban a programokat úgy állítottuk össze, hogy más, nem veszélyes hulladékok újrahasznosítására és szelektív gyűjtésére is ráirányítsuk a tanulók figyelmét.
Az akció keretében a diákok feladatul kapták, hogy készítsenek olyan újrahasznosított termékeket (eszközöket, dísztárgyakat stb.), amelyek a család háztartásában már szükségtelenné váltak. A szelektív hulladékgyűjtést azzal szerettük volna motiválni, hogy pet-palack és papírgyűjtő versenyt rendeztünk, ezenkívül arra ösztönöztük őket, hogy a használt elemeket, gyógyszereket és villanykörtéket az iskolánkban erre a célra elhelyezett tárolóedényekbe (kivéve gyógyszerek) helyezzék el.
2A kezdeményezésünk népszerűsítésére A KOLLABOR közösségi alkotótér előadóját, Dávid Márkot kértük fel, aki megismertette a tanulókat a szelektív hulladékgyűjtés alapjaival, a rendelkezésükre álló műhely és eszközparkkal, a műanyag-újrahasznosítás folyamatával és a számunkra is elérhető technológiákkal. Ezen előadás alkalmával mutatták be a PRECIOUS PLASTIC projektet is, ami egy nemzetközi műanyag-újrahasznosítási kezdeményezés. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon ehhez először a KOLLABOR műhelye csatlakozott. A projekt keretén belül a fiatalok szemügyre vehették a megépített műanyagdaráló gépet és néhány olvasztásos technikával létrehozott anyagot és színmintát. A műanyag újrahasznosításán túl papírhasznosítási kísérletekkel is színesítették az előadást, többek között a KOLLABOR nyári demo-táborában már bevált termékeket, a diákok által papírmasé technikával elkészített edényeket és papírbriketteket készíthettek a tanulók. Ezenkívül a DIY (do it yourself) műhely gépeivel és technikával, a témakörök és műhelyek közti átjárhatóságban rejlő lehetőségekkel ismertették meg a fiatal nemzedéket.
A hét folyamán folyamatosan ébren tartottuk a diákok figyelmét, mind a környezetvédelmi kvízzel, mind a sulirádióban sugárzott szelektív hulladékgyűjtési tippekkel.
Továbbra is reményeket fűzünk ahhoz, hogy diákjaink érzékelik az alábbi idézet máig ható érvényességét, miszerint: „A Földet nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.