BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Iskolai szavalóverseny

12019. március 4-én 14 órától rendeztük meg a könyvtárban a vers-és prózamondó versenyt. A kellemes hangulatú délutánon az irodalmat kedvelő diákjaink gyűltek össze és szavalták el kedvenc műveiket, és egy kötelező témában választott verset vagy prózát. Idén a feladat az volt, hogy a magyar irodalom humoros művei közül válasszanak. 

A szavalók közül első helyezést ért el Szabados Gergő 12. A osztályos tanulónk, aki Lackfi János A Fekete router című versét adta elő.
Második lett Papp Ákos Balázs a 12. D osztályból, aki a nyelvtörőkben gazdag Romhányi-verset - A teve fohásza - hibátlanul mondta el.

Harmadik helyezettnek a zsűri Lipták Tamást (12. D) választotta. Tomi Szilágyi György Hobby-ballada című kabaréversével csalt mosolyt az arcunkra.
Szegedi Nikolett (11. D) a prózamondó kategória indulójaként Steiner Kristóf Kortesbeszéd a csótányokért című írásával szórakoztatta az egybegyűlteket.
A fiúk és Niki április 9-én 14:30-tól a Közgében mérik össze tudásukat más középiskolák diákjaival a városi szavalóversenyen.

 

Sok sikert kívánunk!

2345

Copyright © 2013. All Rights Reserved.