BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

ERASMUS+ 2020 – vízműs diákok Finnországban

1Iskolánk, az Európai Unió Tempus Közalapítványa jóvoltából, idén ősszel is meghirdette az ERASMUS+ külföldi gyakorlati lehetőségről szóló pályázatát. Az ösztöndíjat elnyert tanulók 4 hetet tölthetnek el Finnországban, emellett pedig Europass mobilitási igazolványt is szerezhetnek. A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is három magasépítő szakos tanuló élhet ezzel a lehetőséggel. Intézményünk főként olyan diákok jelentkezését várta, akik eddig is kitűntek szorgalmukkal és a szakma iránti elköteleződésükkel, angol nyelvtudásuk révén képesek kommunikálni és jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkeznek.

 

A tanulók 2019. október 1-jéig adhatták le pályázatukat az ERASMUS+ projektkoordinátoránál, a meghallgatásukra pedig 2019. október 4-én került sor. Iskolánk pontozóbizottsága (Laczó Szabolcs projektkoordinátor, Balogh Zsuzsa angolnyelv-tanár, Gugyela Norbert szakmai tanár) ezen az alkalmon meghallgatta az érvényes pályázatot benyújtott a 10 jelentkezőt. Többek között kíváncsiak voltak a nyelvtudásukra, a szakmai ismereteikre, illetve a motivációjukra a kiutazással kapcsolatban. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a pályázók közel azonos tudással érkeztek. Önállóságukkal, szakmai ismereteikkel, a kiutazással kapcsolatos attitűdjükkel azonban kitűntek az ötödéves hallgatók, akikre végül a választás is esett. 2020 tavaszán tehát Bereczki Dávid, Dézsi Dániel és Szabados Gergő 5/13. A osztályos tanulók képviselhetik iskolánkat. Gratulálunk nekik és kívánjuk, hogy gyarapítsák az utazás során a szakmai tudásukat, sok élménnyel és tapasztalattal térjenek haza.

Copyright © 2013. All Rights Reserved.