BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Vízműsök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán

12020. január 16-án az 5/13. E osztály egy részével (Ancsin Gábor, Balogh Levente, Király Brenda, Lucz Richárd és Szabó Tamás) a bajai egyetem nyílt napjára látogattunk az Alföldvíz Zrt. jóvoltából. Az eseményen Bíró Tibor dékán úr ismertette a képzéseket. Többek között elmondta, hogy a felvételizők három alapképzési szak közül választhatnak: a vízügyi üzemeltetési mérnök szak, a környezetmérnöki és az építőmérnök szak közül. Majd Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke tartott előadást, aki kiemelte, hogy az NKE bajai kara olyan szakembereket képez, akik képesek megtervezni, megépíteni és üzemeltetni is a vízi közműveket. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a víztudomány területén zajló kutatásokra is, amelyek révén specialistákká válhatnak a hallgatók, akik folyamatos utánpótlást jelenthetnek a vízügyi ágazat 30 ezer főt számláló, egyre öregedő állományának. Az előadások után körbejártuk a kollégiumot, illetve a gyakorlati labort, majd megebédeltünk a Duna-híd lábánál lévő Potyka csárdában. Köszönjük a támogatást az Alföldvíz Zrt.-nek és az egyetem szakembereinek a lehetőséget, hogy beleláthattunk az egyetem életébe.

 

 

34

2

Copyright © 2013. All Rights Reserved.