Boldogságom lennél

Nincs nap, hogy ne gondolnék rád,

Nincs perc, mikor ne hiányoznál,

Csak azt kérem örökké légy velem,

Mint az életemmel a végzetem.

Bárhogy is szeretném, hogy tudd

Mennyire is szeretlek,

Sajnos nem lehet, mert ott az akadály;

Az akadály, mely utat áll ennek az érzetnek.

Iszonyat, amit itt érzek belül,

De tudom, nem véletlen van ez;

Tudom megéri, mert csak Téged szeretlek;

Senki mást, hogy igazán boldog legyek.

Szívem majd meghal a vágytól,

Amit el kell fojtanom, nem megy magától;

Akármit is mond az ész, az nem mindig helyes,

Lehet az ész talán józan, de a szív az igaz.

Nem jó ez a fájdalom, de ezt akartam mindig,

E nélkül nincs érzet, s értelem eme életnek.

Ha kell inkább szenvedek, de ezt nem ereszthetem,

Mert tudom, ezt akkor is igaz

Búcsúzni nem tudok, nem enged szívem,

Bár lennék oly erős, hogy ne legyen vaj szívem;

Nem érdekel senki más ennyire, mert Te kellesz,

S bár tudnám, hogy ugyan ez e a viszont válasz.

Amit tudok megteszem, de tovább nem léphetek,

Bár szeretnék, nem tehetem miattad,

Ez bánt a legjobban, ez a lehetetlen lét,

Mi miatt nem lehetek egész.

Várok rád amíg lehetséges,

Bár az én időm is fogytán van,

De tűrök, s dacolok azért,

Amiről tudom, hogy lehetséges és nem lehetetlen.

Te mondtad anno, hogy ne add fel,

Így reményt adva amit díjazok;

Csak kár tudni, hogy ennek ütközik ellenállásod,

Amit nem akarsz megtörni és inkább őrlöd.

Ez által végtelenül sajnálom a helyzetet,

Melynek ellenére tudom, hogy ez nehéz;

De a boldogságért mindent meg kell tenni,

Még ha ezért meg is kell bántani valakit.

Ha a boldogság elől el is akarsz menekülni,

Hidd el nem fog menni örökké;

A boldogság úgy is utol fog érni,

Mert lehet valakinek Fontos vagy.

 Annak vagy mindig a legfontosabb,

Aki ha lehet a legapróbb gesztusokkal is,

Éreztetni akarja szeretetét, törődését.

Ezekért a személyekért kell élni,

És velük megtalálni a BOLDOGSÁGOT.