Hírtár » Iskolai hírek » Rendezvény
Verseny - navigációs GPS-ekkel
Szombaton rendezte meg iskolánk a II. GPS-szel támogatott tájékozódási versenyt. A Vízmű beiskolázási területéről, vagyis az Alföld minden részéről 14 csapat érkezett az erőpróbára.
A szervezést a Vízmű földmérési és térinformatikai munkaközössége vállalta, a verseny lebonyolításában jelentős szerepet vállaltak az iskola földmérő diákjai.
A regisztráció után az intézmény dísztermében megnyitó és sorsolás következett. A csapatok ezután megkapták a versenyt segítő eszközt, a kézi GPS-készüléket. A fiataloknak a szervezők betanították a szerkezet használatát, majd elindult az első csapat.
A feladat végrehajtása során a versenyzők a kijelölt útvonalon öt állomást érintettek, végül visszatértek a kiindulási pontra. Az állomások megtalálása a megadott GPS-koordináták alapján a kapott navigációs eszközzel nem okozott gondot a játékosoknak. Érdekes összehasonlításra nyílt lehetőség, mert az egyik lánycsapat a GPS-készülék helyett iránytűt használt a navigáláshoz. Becsületükre legyen mondva: megtalálták az állomásokat, a végén visszataláltak a kiindulási pontra; de - időeredményük alapján - a versengés végeredményébe érdemben nem tudtak beleszólni.
A csapatok folyamatosan érkeztek vissza, és szusszantak egy nagyot. Ezután némi kalória- és folyadékpótlás, ismerkedés, barátkozás, foci, majd az eredményhirdetés következett.
A versenyt az „NNT” nevű csapat nyerte (Besenyszög, Chiovini Ferenc Általános Iskola).
A végeredmény és a versenyen készült képek itt láthatók:
<<Végeredmény>>