BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Kollégiumi Asztalitenisz Bajnokság

13

Idén is megrendezésre került kollégiumunkban az asztalitenisz bajnokság, amely igen eseménydúsra sikeredett.

Novemberben az ebédlő közepét 3 ping pong asztal foglalta el, amelyhez összesen 18 versenyző állt. A szervezők kiemeltek hat embert, akik a 2. fordulótól vettek részt a versenyben. Köztük találtuk a tavalyi – illetve tavalyelőtti – bajnokot is, Szőke Krisztiánt, és az egyetlen női versenyzőt, Nagy Rékát.

 

Az első fordulóban igazán szoros meccseknek lehettünk tanúi, ugyanis több mérkőzés is 16:21-re végződött, vagy éppen 18:21-re. A 2. fordulóban csoportokra osztották a továbbjutottakat és a kiemelteket. A csapatokon belül körmérkőzés kezdődött el, ahonnan csak a legjobb hat juthatott tovább. A 3. fordulóban ismét körmeccsekkel dőlt el, hogy kik alkotják a Top 3-at. A hármas döntőt Bódai Nándor, Ozsváth Attila és Vígh István játszotta. Az utolsó 3 meccs eredményét mindenki izgalommal várta, hisz bárki győz, új bajnokot avathatunk, mert Krisztián nem jutott tovább a második fordulóból.

Végül megszületett a végső sorrend:

  1. Ozsváth Attila
  2. Vígh István
  3. Bódai Nándor

Különdíjat kapott: Nagy Réka – Az egyetlen női versenyző

Ők négyen tárgyjutalomban részesültek, a többiek pedig sok jó emlékkel és tapasztalatokkal távoztak.

A bajnokság igazán jó hangulatban telt, összességében mindenki jól érezte magát, reméljük jövőre még többen indulnak.

Bacsa Bernadett – 9.a osztály

010203

04 0506

07 0809

10 1112

Copyright © 2013. All Rights Reserved.