Az érettségit – maturát – először 1788-ban Poroszországban vezették be, ekkor még egyetemi felvételit is kellett tenni. 1834-ben a felvételit eltörölték, de a matura maradt. Magyarországra az érettségi osztrák közvetítéssel került.

Leo Thun-Hohenstein osztrák kultuszminiszter nevéhez fűződik a középiskolák és felsőoktatása reformja, az Entwurf. 1849-ben  a szabadságharc bukása után rendeleti úton Magyarországon is bevezették.
Az Entwurf a nyelvi, irodalmi, történelmi ismereteket részesítette előnyben, de komoly szerepet szánt a matematikának és a természettudományoknak is. Nyolcosztályosra bővítette a gimnáziumot, bevezette a reáliskolát és kötelezővé tette az érettségi vizsgát. 1851. június 3-án rendeletben jelölték ki azt a hét rost, ahol a diákok szeptemberben magyar vagy német nyelven bizottság előtt érettségiztek.
1895. november 18-án királyi rendelet jelent meg arról, hogy nők is felvehetők az egyetemekre. Ehhez persze a fiúkkal együtt kellett felkészülniük… A tantermekben külön ültek, a szüneteket „lányszobában” töltötték, az órákra tanári kísérettel mentek és úgy is távoztak. 1950-ben jelnetek meg a koedukált középiskolák. A magyar nyelvű, nemzeti szellemű nőnevelés hazai úttörői: Brunszvik Teréz /1775-1861/, Teleki Blanka /1806-1862/, Karacs Teréz /1808-1892/ és Leovey Klára /1821-1897/.

Néhány érdekesség:

• 1884-től az értékelésre négy osztályzatot alkalmaztak: jeles, jó, elégséges, elégtelen
• 1928-ban történelemből 120 tételből kellett vizsgázni
• 1974-ben az érettségin nem osztályoztak, hanem „dicsérettel megfelelt”, megfelelt” és „nem felelt meg” minősítéseket alkalmaztak
• 1978-79-ben megszüntették a történelem érettségit

Közkívánatra ezeket az intézkedéseket megszüntették. 2005 óta a kétszintű érettségi vizsga ismét a továbbtanulás feltétele, és nem kell felvételi vizsgát tenni.