BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Terror Háza kirándulás

01

Márciusban a kollégiumban Bereczki Márta tanárnő kirándulást szervezett Budapestre a Terror Házába.
Sok jelentkezővel együtt március 18-án, kedd reggel indultunk a vasútállomásról. A Keleti pályaudvarról fél órás séta után megérkeztünk a múzeumhoz, a kiállítás kezdetéig még volt időnk, így többen elsétáltak inni, enni, helyi látványosságokat megtekinteni többek között a Hősök terét is.

A látogatás kezdetekor két csoportra osztottak bennünket. Egy-egy tárlatvezető kísérte a csoportokat, kiegészítve a látottakat magyarázatokkal és még több érdekességgel.
Bemutatta nekünk a Nyilas és a kommunista terror történetét, a pincehelyiségben elkövetett rémségeket, cellákat, régi plakátokat, videókat és kínzó eszközöket.  A tárlatvezetés végén mindannyian a látottak-hallottak hatása alatt voltunk.
Gyors csoportlétszám ellenőrzést követően visszaindultunk a pályaudvarra. Vidáman és fáradtan telt a visszaút. Örülünk, hogy részt vehettünk.

  

0203

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.