Őszi mese
„Hol volt, hol nem volt egy diákváros Magyarország délkeleti csücskében. A város vezetői elhatározták, hogy az itt tanuló gyerekeknek és fiataloknak a komoly munka közben szükségük van sok-sok olyan programra, amelyeken megpihenhetnek…”
Ha mese, akkor kikapcsolódás, szórakozás, könnyedség, móka, (jó esetben) társaság. Itt az új tanév, itt a társaság, itt a móka, de könnyedség, szórakozás, kikapcsolódás? A nyári élményeket már megosztottátok egymással, és tanulni kell, jönnek a felelések, dolgozatok.
Merre járt nyáron a Paradise Zone?Iskolánk zenekara, a Paradise Zone nyáron sem unatkozott, hiszen rengeteg meghívásnak kellett eleget tennie és kiváló zenéjével szórakoztatni a népes közönséget. A fiúk rögtön a nyár elején (június 11-én) szülővárosukban, Gyulán, a Világóránál léptek fel. A hónap végén (június 25-én) a Gyulai Zenekarok Találkozóján zenéltek, majd kevés pihenő és rengeteg gyakorlás után a Rockszanazug aktív résztvevőivé váltak július 15-én és 16-án. Ha közeledik az ősz, jönnek a könyvek...
Szorgos vízműs kezekA mai délutánon (is) munkálkodtak a szorgos vízműs kezek. Ezúttal a kamera is megörökítette a csapat magját, akik lelkesen serénykedtek az iskola főbejárata körül. Az idei Garabonciás Napok rendezvénysorozatának részeként a csapatok azt a feladatot kapták, hogy újítsanak fel egy közterületet vagy iskolájuk valamely részét. A Vízműben salamoni döntés született: a választás a főépület Deák utcai frontján húzódó csapadékelvezető árok rendbetételére esett. Ez közterület ugyan, de a vízműsök a magukénak érzik. Az évek során az árok keresztmetszete jelentősen beszűkült, kapacitása csökkent, profilja elfajult. Őszi beszélgetés zenéről, matematikáról, tervekről
Évek óta foglalkozol zenével, milyen hangszereken tanultál játszani? Felújítják a Vízműt?A kérdés ma reggel sokakban megfogalmazódott, miután meglátták iskolánk főbejáratánál a frissen felállított csőállványt. A kérdésben rejlő burkolt állítás tulajdonképpen igaz, de olyan kis mértékű munkálatokról van szó, hogy ez így félrevezető. A felújítás csak a Deák utcai homlokzaton romló vakolat kényes sérüléseire vonatkozik. A munka érdekessége, hogy a 12,90 méteres ereszmagasság alatti vakolatjavításhoz a kivitelező az iskola állványát használja, ezzel jelentős összegeket száműzve a később kiállítandó számlából. „Milyen új megint, ami régi” /Tandori Dezső/…hangzott el a tanévnyitón. Lassan évtizedekben mérem már a Vízműben eltöltött időt, de itt a régi sohasem válik megszokottá, mindig új színeket kever az élet vásznára a szeptember. Szerencsés vagyok, mert láttam a tanévnyitón a régi osztályomat, immár leérettségizett 14-es felnőttekként, és ott voltak a kilencedikesek teli várakozással: vajon melyik osztályfőnök szólítja majd őket, melyik terembe mennek, és kik ülnek majd velük együtt ott. Új osztályom van
MJ
BajaMár elkezdődött az új tanév, de én még a szünidei képeket rendezgetem, ezekből mutatok néhányat. Baja a vizek, a fiatalok és Oláhék városa. Férjem révén sok rokonunk lakik ebben a takaros, barátságos kisvárosban, a nyár nagy részét mindig itt töltjük. Strandra menet az Eötvös József Főiskola mellett visz az utunk, amely a Sugovica partján található. Itt tanít már évtizedek óta matematikát és fizikát a férjem bátyja, Oláh Miklós. Hol nyaraltál? – A csabai Korzó-tónál (is)!
krpd GólyaköszöntőKedves új Vízműs diákok! a régi Vízműsök TalálkozóHihetetlen, de akárhogy számolgattam, az érettségi óta 20 (!) év telt el! Mivel egykori iskolámban dolgozom, és a tablónkkal is szinte nap mint nap találkozom, eljátszottam a gondolattal, hogy talán meg kellene szervezni ebből az apropóból egy érettségi találkozót! Ez a mai internetes világban viszonylag egyszerűen ment, és augusztus 27-ére összeállt egy jó kis csapat! Ahogy a mellékelt fotó is bizonyítja, aki eljött, valóban jól érezte magát, és nem bánta meg, hogy összeültünk egy jó kis beszélgetésre, ahol mindenki elmondta, mi minden történt vele az elmúlt években, és éppen hol tart mostanában. Büszkén mondhatom, hogy a résztvevők közül mindenki boldog felnőttnek tűnt, és ez dupla örömmel töltött el a sikeres szervezés mellett! Gondolkodunk, hogy jövőre megismételjük...
|