A labirintus rejtelmei

1Hazánk északi részén, a Mátra és a Bükk hegységek „árnyékában” húzódik a változatos domborzatú, erdőkkel borított, s kevesek által ismert Vajdavár-hegység. A miocén sekélytengeri homokkőből álló terület Magyarország földtani és felszínalaktani szempontból egyik legizgalmasabb tájegysége. Nem véletlenül választottam még 4 évvel ezelőtt a doktori kutatásaim témájául!

 

Éppen 2014 júliusát írtunk, amikor egy barlangkutató-tábor résztvevője voltam Borsodnádasd városkájában, a homokkőterület kellős közepén. Ekkor keresett fel minket pár helyi, hogy az egykoron szénbányászatáról nevezetes településtől DK-re egy rejtélyes járatrendszer húzódik, amelyet érdemes lenne megnéznünk. A nádasdiak elmondása szerint egy több ezer méter hosszú, labirintusszerű járatrendszerről van szó, amelybe már régóta senki sem mert bebújni, mert veszélyes. Nekünk sem kellett több!

A labirintusnak csak egy bejárata volt ismeretes, amelyen féregszerű mozgással kellett bepréselni magunkat. A „nehéz szülés” után, a sötétben lámpáinkat felkapcsolva megdöbbentő látvány fogadott minket: embermagasságú, bányavágatszerű járatok, amelyek közel derékszögben metszették egymást. A járatok „csomópontjaiból” újabbak indultak, amelyek később megint elágaztak. Órákat töltöttünk a homokkőben kivájt labirintusban, s így sem jutottunk a végére.

A különféle mértékben cementált homokkőben igazi geológiai csemegékre is ráakadtunk: a 18 millió évvel ezelőtti trópusi sekélytenger élővilágának maradványaira, kagyló- és csigahéjak, valamint cápafogak formájában. Már akkor is foglalkoztatott minket, hogy kik, mikor és miért készítették ezt a szövevényes járatrendszert, de választ nem kaptunk rá, hisz senki sem tudta a településen, írott forrás pedig egyelőre nem került elő róla.

Két év eltelte után, az idén nyáron ismét visszatértünk Borsodnádasdra, hogy az önkormányzat megbízásából részletesen feltérképezzük a labirintust. Most már rutinos „barlangászként” először kitágítottuk az ismételten szűk bejáratot, hogy kényelmesebben be tudjunk hatolni a föld mélyére. Mérőszalaggal, lézeres távmérővel és irányszög mérésére alkalmas eszközökkel kezdtük el a térképezést, amelyet közben rajz formájában is rögzítettünk. Ahogyan teltek-múltak az órák, azt vettük észre, hogy jóval több járat van, mint amit két évvel előtte bejártunk, sőt kiderült: van egy alsó és egy felső szint, valamit hatalmas termek is. Sok esetben a továbbhaladásunkat omlások nehezítették, bizonyos helyeken pedig hason kúszva kellett végeznünk a térképezést. A terepi munka végére egy több mint 1000 m járathosszúságú labirintus képe bontakozott ki.

A kedves olvasó biztosan kíváncsi arra, hogy miféle célt szolgált ez az objektum! A válasz viszont jóval prózaibb: nem tudni. Írott forrás egyelőre nem került elő, s a helyiek közül az idősebbek is csak annyit tudnak, hogy az ő gyerekkorukban már megvolt. Kőszén nincs abban a homokkő-összletben, óvóhelynek szűkös lenne. Egy viszont valószínűnek tűnik: több száz éves lehet!

Hogy miért vájták ki kemény munkával annak idején és milyen célra a labirintust? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom, de ígérem, hogy ha a közeljövő kutatásai választ adnak erre, akkor minden vízműsnek megüzenem!

2345678