Kőolaj minden mennyiségben

Dunai FinomítóNovember 15-én a Vízmű közel 50 fős delegációja szakmai kiránduláson vett részt Százhalombattán, a Dunai Finomítóban. Az iskolánk és a közel 220 km-re lévő Duna-parti iparváros közötti távolságot 3 óra alatt „gyűrte le” buszunk. A finomító közelségét a buszban helyet foglaló diákság már megérkezésünk előtt észrevehette, a magas ipari építmények és a levegőben terjengő kőolajipari termékek szagának köszönhetően.

 

A finomító bejáratához érkezve olyan érzésünk volt, mintha egy határátkelőhöz érkeztünk volna meg. Itt komoly biztonsági ellenőrzéseken estünk át, de végül járművünk bebocsájtást nyert Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kőolaj-finomítójába, a MOL által üzemeltetetett Dunai Finomítóba. Bent már várt minket Biró Ádám, aki közel 4 órán keresztül volt a vezetőnk.

 

Először egy makett-terembe mentünk be, ahol a finomító szobanagyságú makettjét állhattuk körül, miközben vezetőnk sok információval gazdagította hallgatóságát. Az előadás közben kiderült, hogy a finomító közel 900 focipálya nagyságú területen foglal helyet Százhalombatta és Ercsi települések között, s területe két megyére is (Pest és Fejér) kiterjed. Az 1960-as évek elején kezdődött az objektum építése, amely működését 1965-ben kezdte meg. Az üzem fő telepítő tényezői közül ki kell emelnünk a terület kiváló földrajzi fekvését (gyakorlatilag az ország közepe) és az előzőekből is következő jó közlekedésföldrajzi adottságait (utak metszéspontja, a Duna vízi útja). A finomító a környék fő foglalkoztatója, hisz közel 1100 fő dolgozik benne.

 

A makett megtekintése és az általános bevezető előadás után buszunkra szálltunk, és azzal jártuk be a hatalmas területen helyet foglaló finomítót. Gyalog hosszadalmas lett volna, hisz a legtávolabbi pontok között 7 km a távolság! A buszból szemlélve többek között megtekinthettük azokat a desztilláló-berendezéseket is, amelyekben a kőolaj „szétbontása” történik különféle termékekre (benzin, dízelolaj, kerozin, stb.). A buszos túra egyik legérdekesebb pontja volt a „Barátság II.” elnevezésű kőolajvezeték, amely egyenesen Oroszországból hozza az üzembe a nyers kőolajat. A Dunai Finomító 90%-ban orosz olajat dolgoz fel, a maradék 10% pedig magyar és más országok olaja. Az üzem éves névleges feldolgozó-kapacitása 8 millió t/év. A kőolaj feldolgozásának eredményeként a finomító közel 60-70%-ban motorhajtóanyagokat gyárt, a maradék pár tíz % pedig több tucat, különféle vegyipari alapanyag. A százhalombattai finomítóból megy ki, döntően csővezetéken Magyarország töltőállomásainak 90%-ához az üzemanyag (pontosabban nem a kutakhoz, hanem az elosztó központokba). Furcsa kimondani, de a kőolaj-feldolgozás bizonyos termékeit az élelmiszeripar és a szépségipar is felhasználja. Ilyenek például a sajtok bevonásához használt paraffinréteg, vagy a napi rendszerességgel használt ajakápolók és rúzsok is.

 

A buszos „terepbejárás” után a csapat visszatért a fogadóépületbe és két kisfilmet tekintett meg. Az egyik film a Dunai Finomítóról szólt, a másik pedig egy új termékről, a gumibitumenről. Itt jegyezném meg, hogy a kőolaj-finomítás végtermékei között szerepel a bitumen is, ami a közutak építésének, fenntartásának egyik legfontosabb alapanyaga.

 

A hazavezető úton a friss élmények hatására a csicsergő diákokban sok kérdés felmerült, például, hogy mi lesz velünk, ha Oroszország elzárja a „Barátság II.” vezetéket és egy csepp kőolaj és földgáz sem fog majd érkezni? Hál’ Istennek, akkor ott van „B” tervnek az „Adria” vezeték, amelyen át a tenger felől tud majd jönni felénk a szénhidrogén! Ennél fontosabb kérdés viszont, hogy ha elfogy a kőolaj a Földön (kb. 52 év múlva), akkor mi váltja majd ki a motorhajtóanyagokat és legfőképp a vegyipari alapanyagokat? Ez még a jövő kérdése, noha már komoly kutatások folynak ez ügyben.

 

A közel 4 órás finomító-látogatás után csapatunk elköszönt az „olajszagú” monstrumtól, és élményekkel gazdagodva tért vissza a Viharsarokba.

 

Tartálypark

 

Képek forrása:

https://www.youtube.com/watch?v=dTqdVJ7S0Wo

https://www.youtube.com/watch?v=UKFRf8rkZGU

https://www.youtube.com/watch?v=WWJjltwmIqo&t=19s

https://molgroup.info/en/media-centre/photo-gallery