Volt egy verseny

01Volt egyszer egy verseny, amely arra volt hivatott, hogy 9. és 10. osztályos diákok összemérjék tudásukat, ismereteiket reálos, természettudományos területen. Pár év kihagyás után újraélesztettük ezt a hagyományt, a Vízmű Szabadkőművesei című versenyt, amelyet egy szerda rendeztünk a Vízmű dísztermében.

A belépő egy - előzetesen meghirdetett feltételeknek megfelelő - alkotás volt, amely lehetett a fullerén modellje, illetve egy minden részletében ehető, és „működő”- vagyis guruló autó is. Volt olyan csapat, amelyik mind a két feladatot megpróbálta kivitelezni, a jobban sikerült alkotás pontjai számítottak bele az eredményeikbe. Igényes, és finom művek születtek.

 


A feladatokról pár mondatban: először egy kísérletet kellett elvégezni ecettel, szódabikarbónával egy égő gyertya és főzőpohár segítségével, A lejátszódó reakció eredménye az, hogy elalszik a gyertya a keletkező szén-dioxid hatására. A csapatok nagy lelkesedéssel vágtak bele a megvalósításba, és voltak kétségbeesett, vicces próbálkozások az újragyújtásra, mire mindenkinek egyértelművé vált, hogy épp ez az, aminek történnie kell.  Voltak matematikai ismereteket is igénylő feladatok, például ki kellett számolni, hogy mennyi ideig tartózkodhat bizonyos számú ember egy helyiségben, amíg a szén-dioxid mennyisége az életet veszélyeztető mértékben felhalmozódik. Szervetlen kémia témakörben keresztrejtvények megfejtése, molekulamodellek alapján különböző anyagok meghatározása volt a feladat. Állatok felismerése, puzzle kirakása után tudósokat kellett felismerni a találmányok alapján, egy kisfilm megtekintését követően pedig memóriájukról adhattak számot a versenyzők. Olyan feladvány is volt, amelyben az érte a legtöbb pontot, ha minél kevesebb állításból sikerült meghatározni a megfejtést.

 
Rendkívül sok, összetett feladatot oldottak meg a csapatok, érdekes, vicces helyzetek is kialakultak. A verseny végén egy kis szünet után eredményt hirdettünk, értékes könyvek találtak gazdára, de a helyezést el nem érő csapatok sem távoztak üres kézzel, kaptak egy kis édességet és feledhetetlen élménnyel lettek gazdagabbak.

 

02 03 04 05

06 07 08 09

10 11 12

13 14 15

16 17 18

19 20 21

22 23