Hídlátogatás

01A Magyar Közút munkatársa, Szabó Hajnalka meghívására a Vízmű közlekedésépítő szakán tanuló 10. osztályos diákjai és érdeklődő leendő 9. osztályosok közös nyári gyakorlaton vettek részt. Ennek keretében ellátogattunk a Mezőberényi Kettős-Körös-hídhoz és a Dobozi Kettős-Körös-hídhoz.

Néhány szakmai érdekességet szeretnénk megosztani az olvasókkal, amit a hidakról megtudtunk:

A Mezőberényi Kettős-Körös-hidat 1904-ben helyezték forgalomba. Érdekes, hogy annak idején 100 évre tervezték a hidat, és bár kora immár meghaladja a 113 évet is, a matuzsálem még mindig jól szolgálja használóit. Annak ellenére is, hogy a hídnyilvántartási adatlap szerint megépítése óta semmilyen nagyobb felújításon nem esett át! Persze vannak korlátai, hiszen a híd felszerkezetének szélessége - ami 6,80 m -, és a híd üzemi teherbírása (12 tonna) miatt keresztmetszeti, magassági és súlykorlátozás van érvényben rajta.

A Dobozi Kettős-Körös-hidat 1982-ben helyezték forgalomba. Ugyan ez a híd csak 35 éves, technológiája túlhaladott, ezért az alakváltozások nyomon követésére folyamatos méréseket végeznek rajta. Vezetőnk, Hajni ismertette a hídszerkezet főbb műszaki paramétereit, a híd történetét. A Sarkadi Mérnökség munkatársainak közreműködésével a híd szekrénytartóit belülről is megtekintettük.  Nem is hittük volna, hogy az élővilág milyen mértékben hódítja vissza az épített környezetet: láttunk denevéreket, galambfiókákat és fecskéket. Mint megtudtuk, a „lakók” életciklusát a hídkarbantartás során is tiszteletben kell tartani.

0203040506070809101112131415161718