A 2017/2018-as tanévzáró margójára

6A BSzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanévzáró ünnepségét 2018. június 15-én tartotta. Schnider György igazgató tanévzáró gondolatai után a jutalmazásé volt a főszerep. A díjakat a tantestület ítélte oda a tanév folyamán elért kiemelkedő tanulmányi, sport- és versenyeredményekért, de jutalomban részesültek a közösségi munkát végző tanulók is. A díjazottak az iskola vezetőségétől vehették át a vízműsök kék pólóját és az értékes könyvjutalmakat.

A 12 alsóbb évfolyamos osztályból 40 tanulónk kapott a tanév során nyújtott teljesítményéért elismerést. Általános tantestületi dicséretben 3 tanuló részesült kiemelkedő tanulmányi eredményt elérve: Csicsely Szabolcs 9.B, Szakmári Szilárd 9.B és Bencze Dávid 11.B osztályos diákok.
Kiváló tanulmányi eredményt 19 diákunk ért el, akik között többen a közösségért is sokat tettek, és Jónás Vendel Barnabás 11.B osztályos tanulónk pedig sportversenyeken is jeleskedve bizonyította, hogy lehet kiváló a bizonyítvány a kiemelkedő sporttevékenység mellett is.
Szakmai versenyeken való részvételéért 3 tanuló, jó tanulmányi eredményéért 5 tanuló, sportban elért eredményeiért 5 tanuló és közösségi munkájáért 5 tanuló kapott elismerést a tantestülettől és az iskola vezetőségétől.
A hagyományos „Osztályharc” elnevezésű verseny során pedig az osztályok pontokat gyűjtöttek tanulmányi- és versenyeredményekből. Ezeken kívül  az osztályterem díszítettsége és tisztasága is fontos volt, de az iskolai és egyéb szervezésű programokban való részvétel is pontot érdemelt.
Az „Osztályharc” első helyezettje a 10.B osztály lett, az ezüstérem a 9.B osztályé, a dobogó harmadik foka pedig a 11.D osztályé.
Elért eredményüket 1 tanításmentes munkanappal jutalmaztuk, amit osztálykirándulásra fordíthatnak a nyertesek. Az iskola alapítványa ehhez anyagi támogatást is adott: az első helyezett diákonként 1500 Ft-ot (összesen: 31 500Ft), a második helyezett 1000 Ft-ot (25 000 Ft) és a harmadik helyezett 500 Ft-ot kap (10 500 Ft) kirándulási költségeik támogatására.
Minden díjazottunknak szeretettel gratulálunk!
Élményekben gazdag nyári vakációt kívánunk tanulóinknak és kollégáinknak egyaránt!

 

12345