A vízműsök taroltak országos versenyen

04 15 taroltak 00Megint csörög. (Itt nem lehet dolgozni!) Ki lehet az? Ó, ezt fel kell venni! Pestről hív egy régi harcostárs, a Vízmű nagy barátja. Szaktekintély. Már a nyolcvanas években is járt hozzánk. Órát látogatott, szakértett, azóta is számtalan alkalommal volt nálunk vizsgaelnök.

- Szia! Mizu?

- Szeretnék gratulálni. A vízműsök taroltak az országos szakmai tanulmányi versenyen. Mindent elvittek, amit lehetett.

- Mindig jók voltunk. :)

- Árpikám! Több szerénységet! Tavaly sehol nem voltatok, de most látszik, hogy Teca visszatért, és lendületbe jött …

… szót ejtünk még aktualitásokról, a régi szép időkről, aztán barátsággal elköszönünk.

Teca? Hát igen, ő is a mi nevelésünk, és ő is jó volt az országos versenyen. Jól emlékszem, tanítottam, fokozatosan szerette meg a szakmáját, végül ez lett az egyik szenvedélye. Tudatosan készült az útépítő hivatásra, a nagyszámú Zerinváry-fiókák egyike volt. A bronzérmének kétszer örültünk: először, amikor 1998-ban az OSZTV-n megnyerte a nagyon rangos 3. helyet; aztán, amikor az érem kalandos úton visszajutott hozzá. Igen, elhagyta … amikor örömében haza telefonált a jó hírrel, az érmet pedig a telefonfülkében hagyta.

Teca tanárnő - így emlegetik a diákok. Mérnök lett Győrött, ma is erős szálak fűzik az ottani egyetemhez … és hát a Vízműhöz is, ahol 2005-től szenvedéllyel tanítja szerelmét, az útépítést.

A sikernek sok kovácsa van. Nem kis munkát fektetett be ebbe az osztályba a többi felkészítő tanár. Az ünnepi pillanatban nekik is köszönet és elismerés jár. És hát az osztály! Ezek a fiúk korábban nem a szorgalmukról és az elhivatottságukról voltak híresek. Mostanra azonban megértek, megszerették leendő szakmájukat. Többségük a jövőjét is ezen a pályán tervezi.

Szinte hallom a kritikusokat: „… könnyű győzni, ha nincs igazi ellenfél…”. De, hát ellenfél volt! A hat vízműs közé - a 4. helyen - bekerült egy másik versenyző is. Nyilván megérdemelten. (Gratula neki is.) Nála azonban komolyabb ellenfelek is voltak: a nehéz szakmai feladatok. A felettük aratott győzelem számai imponálóak. Sokszor lehet országos versenyt nyerni 74%-kal. Attilánknak most nem volt szerencséje, ezzel csak 7. lett. De nem bánja. Hiszen így is tagja lehet a bajnokcsapatnak.

A vízműsök nevében gratulálok, és közkinccsé teszem a lenyűgöző számsort és névsort:

                                       1. hely              Berg Viktor                                   90%

                                       2. hely              Cseresznyés István                       88%

                                       3. hely              Falkai Péter                                  87%

                                       5. hely              Pónya Dávid Zsolt                         84%

                                       6. hely              Török Péter                                  77%

                                       7. hely              Kaszanyi Attila                              74%

 

 04 15 taroltak 01

 

04 15 taroltak 02

 

04 15 taroltak 03

 

04 15 taroltak 04

 

04 15 taroltak 05

 

04 15 taroltak 06

 

04 15 taroltak 07

 

04 15 taroltak 08

 

04 15 taroltak 09

 

04 15 taroltak 10

 

04 15 taroltak 11

 

04 15 taroltak 12

 

04 15 taroltak 13

 

04 15 taroltak 14

 

04 15 taroltak 15

 

04 15 taroltak 16

 

04 15 taroltak 17

 

04 15 taroltak 18

 

04 15 taroltak 19

 

04 15 taroltak 20

 

04 15 taroltak 21