Beszámoló a Bay Zoltán fizika versenyről

1Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Bay Zoltán Fizikaversenyt a Békés megyében tanuló középiskolások számára az ELFT Békés Megyei Csoportja. A versenynek három fordulója van. Az első két forduló írásbeli feladatait a tanulók otthon oldják meg, és iskolájukban a fizikatanáruknak adják le a megadott határidőre. Az így elért eredmények alapján kategóriánként a legjobb tanulók juthatnak be a döntőbe. A döntő helyszíne a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium.

 

A Vízműben hagyományai vannak a versenyen való részvételnek, bár az érdeklődő diákok száma évről évre csökken. Ez természetesen nem tántorítja el a bátrakat, akik közül sokan nagyon szép eredményeket érnek el. Nyert már vízműs diák zsinórban több éven keresztül, voltak dobogósok szép számmal.

Idén is többen próbálkoztak az iskolából a két bevezető forduló feladataival, amik egyre nehezedő sorrendben követték egymást. Kategóriánként 80-100 diák nevezett a versenyre a megye minden részéről, gimnáziumokból és szakközépiskolákból. Az első két forduló pontszámai alapján két vízműs diák is bejutott a döntőbe, azaz a legjobb 10 közé került. A 9. évfolyamosok közül az „A” kategória döntőjébe jutott Jónás Vendel 9. B osztályos tanuló, míg a „B” kategóriában, ahol a 10. évfolyamosok versengtek Druga Richárd a 10. D-ből ért el döntőt jelentő pontszámot.

Itt egy nehéz feladatokkal teli elméleti rész és egy komoly mérési forduló várta a diákokat. Sajnos a feladatok nem kedveztek a vízműsöknek, ezért a dobogóról lemaradtak, de így is nagyon büszkék vagyunk Ricsi 8. és Vendel 10. helyére.

23456