Meleg szeptemberi szombat délután. A Deák utca csendes, de kattan a zár, és a Vízmű nehéz tölgyfa kapuja kinyílik. A gondnok kilép az utcára, kiteszi a fonott szemeteseket, eloltja a hétvégére bekapcsolva hagyott utcai villanyt. Várja a vendégeket.

Ötvenéves érettségi találkozójukat tartják az 1966-ban végzett 4. D-s diákok. Lassan szállingóznak; van, aki autóval jön; van, aki gyalog. Először kíváncsian méregetik az újonnan érkezőket, aztán megölelik egymást. Régen volt, mégis erős kötelék az a négy év, amit együtt töltöttek a Vízműben.

Aztán megjön a hangjuk is. Egyre hangosabban sorolják a régi élményeket. Értik egymást, félszavakból is, még mindig. Gyakran elhangzik az osztályfőnök neve is. Vajon eljön-e Sipiczky Frigyes tanár úr? Vajon el tud-e jönni?

Nyílik az udvari ajtó, és egy kis segítséggel belép rajta a tanár úr és felesége, Éva asszony. Lassan feljönnek a lépcsőn, átmennek az aulán, és célba veszik a 11-es termet. A régi emlékek okán az öregdiákok ezt a termet választották mára.

Kezdetét veszi a rendhagyó osztályfőnöki óra. Frici bácsi pontosan idézi a félévszázada történteket. Legendás humora a régi. A „diákok” nevetnek, reagálnak, továbbfűzik a történetek szálait. Régi fényképek, tabló, osztálynapló kerül elő. Az osztályfőnök névsorolvasást tart, a létszám sajnos már foghíjas. A tanároké is. Néhány fotó, ajándékok, búcsúzás. Találkozunk …

Igen, találkoznak jövőre is, meg aztán is. Ötven fölött már nem tartják be az „ötéves szabályt”. Keresik egymás társaságát; ahogy lehet, összejönnek, örülnek egymásnak. A nap folytatásában a kórházban fekvő osztálytársukhoz mennek, majd a szokásos ünnepi vacsorához gyűlnek, ahol már a feleségek is nagyobb számban lesznek jelen.

Frici bácsi és Évike - úgy ahogy jöttek - az udvaron át csendesen visszatérnek a szomszédos parkban lévő házba, otthonukba. Nagyon jó volt viszontlátni őket. Sipiczky tanár úr meghatározó tanáregyénisége volt a Vízműnek a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években. Az építő-építész szakemberek generációit tanította a műszaki tudományokra. Valamennyien kitörő örömmel fogadják, ha ma is találkoznak vele. Kívánjuk, hogy ez adassék meg még sokáig!