Szeptemberfeszt 2016.

1Szeptember 26-án és 27-én került sor az iskolában az idei szeptemberfeszt megrendezésére. Minden évben nagyon várják a vízműsök ezt a két napot, amit nem az iskolapadban ülve, hanem tanítás nélkül, különböző színes programokkal tölthetnek.


Idén az első napon érdekes előadásokat hallgathattunk. A mi osztályunk a grafológiáról, az iskola történetéről és Veres Zsolt tanár úr Fogarasi havasokban szerzett úti élményeiről szóló előadásokon vett részt. Mindegyik előadást hatalmas érdeklődés övezte, de mindenkinek a tanár úr előadása tetszett a legjobban. Még élénken él bennünk a tavalyi földrajzórák hangulata, mindig érdeklődéssel vártuk egyik kedvenc tanárunk óráit. Most sem csalódtunk.

A keddi nap a szokásos főzőversennyel telt. Mi tárcsán sütöttünk húst, ezzel szálltunk ringbe. Idén először egy igazán értékes fődíjért lehetett versenyezni: egy gyomaendrődi vállalkozó felajánlása volt a fődíj; egy ebéd, illetve egynapos belépő a gyomaendrődi Liget Fürdőbe. Izgatottan láttunk neki az ebéd elkészítésének, de talán a túlzott igyekezet volt az oka, hogy minden nem lett kész időben, és nem fordítottunk nagyobb gondot a tálalásra sem. Sajnos, így helyezést sem értünk el, de igazán jól éreztük együtt magunkat. A főzőverseny köré a DÖK által szervezett egyéb programok, versenyek is nagyon ötletesek voltak; a kötélhúzásban, a kerékpárversenyben mi is részt vettünk.

Köszönjük a szervezőknek a programokat, az előadóknak a fáradozást, és jövőre újból versenybe szállunk.

 

2345678910