Nem mindegy, megélni ’56-ot, vagy csak mesélni róla. Viszont az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan dolog, ami egy magyar embert, és egy magyar fiatalt teljes mértékben meg tud érinteni. Az elnyomó hatalom ellen, ami többszörös túlerővel rendelkezik és sokkalta nagyobb tapasztalattal, mint egy tizen-, illetve huszonéves fiatal, fellázadni. Kimondani, és kimutatni mindent, ami fáj, és ami elbizonytalanítja az ifjúságot és egy egész nemzetet. Ez történt október 23-án, amikor az egyetemisták vezetésével egy egész nemzet lépett fel az elnyomók ellen.

 

 

 

            Mi, a mai fiatalok szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem kellett szembe néznünk azokkal a borzalmakkal, amit hasonló korú társaink annak idején átéltek, és azok az úgynevezett „kortársak” ma már a nagyszüleinkkel egyidősek, vagy akár ők éppen a saját nagyszüleink. Fontos hát, hogy kérdezzük őket, hogy ők hogyan élték át, hogyan vettek rész akkor az eseményekben, hiszen az a történelem, ami ma már érettségi tétel lehet, még az ő jelenük volt pár évtizeddel ezelőtt.

            Az idén volt két pályázat, amelynek keretében nekünk, vízműsöknek kellett előadnunk, mi történt akkor, a forradalom és szabadságharc idején. Az első felvonásban a Garabonciás napok alkalmával, egy rendhagyó történelemórát kellett bemutatnunk a csabai diákokból álló zsűrinek, valamint iskolánk tanulóinak. Abban az előadásban, igyekeznünk kellett a történelemóra keretein belül tartani magunkat, valamint kampányunk témáját: az egyén maszk mögé bújtatását is bele szerettük volna forgatni. Úgy érzem, teljes mértékben sikerült elkápráztatni a közönséget, és átadni az üzenetünket, ami a zsűri pontozásában is dobogóra emelt minket. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük az egész stáb nevében a zseniális összeállítást és levezénylést Krupa Árpád tanár úrnak.

            Másodjára az ’56-os emlékév alkalmával meghirdetett városi versenyen vett részt iskolánk. Akkor már szakmai zsűri jött hozzánk, továbbá a történelemóra képzeletbeli határait maximálisan átlépve, egy megemlékező előadás volt az iránypont. Többnyire maradt ugyanaz a séma, de már tapasztaltan, a téma ismerőiként tudtuk bemutatni az akkori ifjúság helyzetét, a forradalom kirobbantó okait és magát a szabadságharcot. Örömmel láttam, hogy mindenki teljes beleéléssel adta át magát a történetnek, kiadva minden indulatát, közvetítette a publikumnak mindazt, amit üzenni szerettünk volna. Továbbá hatalmas élmény volt a mi oldalunkról akár egy akkori kézzel írt napló olvasása, akár egy indulatos vers elszavalása, vagy akár egy korabeli szovjet katonai ruha viselése.

            Reméljük, hogy az iskola tanulóinak, a tanárainknak és a zsűrinek is elnyerte a tetszését a mi kis produkciónk, hiszen ez több volt, mint egy egyszerű előadás; ez a nemzeti öntudatunk előtti és a gyökereinknek tett tisztelgés is volt. Hiszen a hősiesség lényege: meghalni azért, hogy mások élhessenek.