A négy elsős osztály versengett

1A Vízműben ezen az őszön is megrendezésre került a hagyományos gólyabál. Ez minden évben a 10. A osztály feladata, tehát 2016-ban az én osztályomé, jelentem.

 

A hagyományszerűen valamilyen témakör köré szervezett gólyabál idén a 80-as évek hangulatát (zene, öltözködés, stb.) próbálta felidézni - több-kevesebb sikerrel. Elárulhatom, nem volt túl egyszerű a feladat; jól jött hát, hogy akadtak bevállalósabb, s kevésbé bevállalós elsősök és osztályfőnökök.

A hosszas előkészületet, "agyalást" követően lassan körvonalazódott a kép. Végül sikerült időben megszervezni és lebonyolítani az eseményt, amin a négy elsős osztály versengett egymással.
Úgy gondolom, ötletes feladatok emelték a bál hangulatát, a jókedvet. Például: osztálytáncok a 80-as évek zenéjére; szelfigyűjtés a városban megadott személyekkel, s tárgyakkal; fejtörők; tojástörés fejen; na meg az elmaradhatatlan gólyalötty, fogadalomtétel és hasonlók.

Sajnos a bált követő diszkó érdeklődés hiányában elmaradt. Csak én gondoltam, hogy az idén összejöhet, de rosszul láttam. Jövőre már nem erőltetném. De sebaj, mert az elsősök - úgy hiszem - szuper jól érezték magukat, és végül is ez volt a cél.

Szeretném megköszönni a segítők munkáját: annak a néhány kedves szülőnek, akik a fincsi sós és édes süteményeket sütötték; egy másik anyukának, aki a rengeteg tojást adta (1-2 feladathoz); Kasnyik Marcinak, aki a diszkót szolgáltatta volna, és a saját felszerelését hozta el; Somának a technikai segítséget; az osztályfőnököknek, akik lelkesen részt vettek, és segítették osztályukat; a zsűrinek, akinek nem volt könnyű dolga és az osztályomnak, akik megcsinálták. (Remélem, nem hagytam ki senkit. :)

Viszlát jövőre új gólyákkal, új szervezőkkel, új ötletekkel!

 


234

 

56