Bihari Túrák a Vízműben!

01A békéscsabai székhelyű Bihari Túrák Egyesület a város régebbi természetjáró közösségei közé tartozik. Fő céljai között szerepel a Békéscsabától keletre fekvő, a Körösök vízgyűjtőjéhez tartozó terület hegységeinek (tágabb értelemben egész Erdélynek) megismerése, túrák lebonyolítása, valamint ismeretterjesztő előadások szervezése is. Jómagam a 2014-es esztendőben kerültem kapcsolatba az egyesülettel, s azóta számtalan szervezett túrán vettem részt, több ismeretterjesztő előadást is tartottam.

Az egyesület elnökével, Kocziha Attilával beszélgetéseink során már többször felmerült annak a gondolata, hogy a természetjárásba, túrázásba be lehetne vonni a fiatalabb korosztályt, akár a Vízmű diákságát is. Az elmúlt években mindig akadt egy-egy tanítvány, aki eljött az egyesület túráira vagy előadásaira, de a tömeges jelenlét nem volt soha jellemző. Eddig!?
A tavalyi év decemberében tartottuk meg a Bihari Túrák Egyesület első klubdélutánját a Vízmű 22. sz. termében. Hálásak vagyunk az iskolavezetésnek, hogy engedélyezte a Vízműben az esemény lebonyolítását. A decemberi összejövetel fő témája a BTE tevékenységének bemutatása, valamint egy tavalyi sátras gerinctúra (Csindrel-hegység) képes fotóbemutatója volt. Számunkra is meglepődést okozott, hogy közel 25 fős létszámmal tarthattuk meg az első alkalmat, melynek közönsége nagy része vízműs, főleg 9. osztályos diák volt. A találkozó klubdélután jellegét erősítettük még egy kis pogácsával és üdítővel is.
A második összejövetelre január utolsó csütörtökjén került sor a szokott helyen és körülmények között. A közel 30 fős hallgatóság ezúttal a túrázás során használatos felszerelések világába nyerhetett betekintést. Jómagam, Kocziha Attila és Erdős Dániel túratárs bemutattuk a magasabb hegyek között használatos sátrak, hálózsákok, bakancsok, ruházatok és egyéb kiegészítők működését és rendeltetésszerű használatát is. A szóban elmondottakat felszerelés-bemutatóval erősítettük meg a hallgatóság nagy örömére, akik szorgosan forgatták a kézbe kapott eszközöket. A vízműs diákságnak saját meglátásom szerint a hótalpak és a hágóvas tetszettek a legjobban. Külön köszönettel tartozunk Veress Gábor kollégának, aki a kollégiumi diákság motivációjával gyarapította a klubdélután résztvevőinek számát, valamint Virók András egykori vízműs diáknak is. A következő összejövetelt február utolsó csütörtökjére tervezzük, amikor a téma Békéscsaba környékének, tágabb értelemben Békés megyének a földtudományi és kultúrtörténeti értékei lesznek, egy képes vetítés keretében. Sok szeretettel várunk mindenkit erre is a 22-es teremben!
A mai világban, ahol mindenki a telefonját „simogatja”, s „olyan értékek” áramlanak felénk a médiából, nagyon fontos lehet egy kis útmutatás és motiváció az ifjúság számára. Célunk a klubdélutánokkal, hogy megszerettessük a diáksággal a természeti értékeket, a természetjárást, s felhívjuk a figyelmüket azokra a látnivalókra, amelyek körülveszik őket szűkebb pátriájukban. Természetesen a kis képes vetítések és ismeretterjesztő előadások kiváló kiegészítései a „Földünk és környezetünk”, valamint a „Komplex természettudomány” c. tanórákon tanultaknak is, egy kis környezeti neveléssel kiegészítve.
Ezúton mondok köszönetet a BSZC vezetőinek az engedélyért, mellyel hozzájárultak a rendezvénynek a médiában történő népszerűsítéshez; valamint Lázár Anita tagtársunknak (az eseménysorozat lelkes látogatójának, Csaba Rádió) a beszélgetés létrejöttéért. A klubdélutánról készült rövid rádiós interjút a Rádió linkjére kattintva lehet meghallgatni.

 

 

020304050607080910

11