A Vízmű ifjú szabadkőművesei

1Az idén ötödik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Vízmű szabadkőművesei címmel meghirdetett természettudományos versenyt. Ez kifejezetten az ifjabbak versenye ahol a 9. és 10. évfolyamosok mérhetik össze természettudományos ismereteiket, gondolkodtató feladatokon keresztül.

A versenyre hat csapat jelentkezett, ezek létszáma egységesen négy fő volt; ők vívtak játékos küzdelmet a díjakért. A 12 feladat a kémia, a biológia és a fizika területéről adott kihívást a diákoknak. Volt tudósok felismerése képek alapján, tudományos totó, keresztrejtvény vagy logikai fejtörők megoldása.

Szoros küzdelemben született meg a végeredmény, ami az „Apádék” nevű - 9. B osztályos tanulók alkotta - csapat győzelmét hozta. Ők egy oklevéllel és egy finom tortával lettek gazdagabbak. Természetesen a többi csapat is nyereményekkel térhetett haza.

Elmondhatjuk, hogy - a korábbi évekhez hasonlóan - a 2018. évi természettudományos háziversenyünket is jó hangulat kísérte, remek küzdelem jellemezte.

 

2345678910