Vízműs(ök) a vízben


Idén is megrendezésre került a Balaton-átúszás, 2008. augusztus 2-án. A táv 5,2 km Révfülöp és Balatonboglár között.
A résztvevők az orvosi ellenőrzés és a részvételi díj befizetése után folyamatos rajttal indulnak 7:30 - 13:30 közt. A nevezéskor minden úszó kap egy vonalkódos karszalagot. Ezen karszalag leolvasásával mérik az időt, és ami nem mellékes, ezzel vehető igénybe a komp, amely visszahozza az átúszót Révfülöpre.
Az úszók egy kb. 100-200 m széles sávban úsznak. A sáv jobboldalán vitorlások és csónakok 30-50 méteres távolságban, baloldalt 500 méterenként elhelyezett bóják jelzik a megtett távolságot.
A boglári strandra érkezve hősként ünneplik az átúszót, és mindenféle jóval - étellel-itallal - ellátják, és itt adják át a "MEGÚSZTAM" feliratos pólót is. A fáradt úszó egy kis pihenés után a visszautat komppal teszi meg röpke 30 perc alatt.
Harmadik alkalommal veszek részt ezen a versenyen. Minden részvétel nevezetes valamiért: első alkalommal azért, mert megúsztam. A másodikon megjavítottam az időeredményemet. A harmadik alkalommal új sporttársat fedeztem fel a habokban, nem mást, mint Török Árpád igazgató urat.
Gratulálok és remélem, minden évben újabb "megúsztamos" pólót láthatok rajta.
 
 

  
  
       
 a rajt
  az utolsó méterek
  a cél