Építészek az építész kiállításra!

0 nyAmióta az iskolába jöttem dolgozni, azóta közöm van a Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén megrendezett kiállítás meglátogatásához.

Régi ez a kapcsolat, mivel már vízműs diák koromban jártam a Construmán, ami nem más, mint egy építőipari szakkiállítás. Most tanárként szervezem az évenkénti kirándulást, amely ebben az évben is a 12. és 14. évfolyamos magasépítő szakos diákokat érinti.

 

Az első alkalomra még most is emlékszem. Nagyon izgatott voltam már szerda este, mivel már hagyomány, hogy csütörtökön az úgynevezett szakmai napot látogatjuk meg. A jól megszokott napirend szerint a békéscsabai vasúti pályaudvaron találkozunk csütörtök reggel. Innen utazunk Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Ilyenkor a szakmai tudásforrás kibővítését egybekötjük egy kulturális kirándulással. Rendszerint meglátogatunk egy múzeumot is, így szélesítve látókörünket.

Ezután érkezünk meg a Hungexpo területére. Ettől a pillanattól mindenki szabad kezet kap és saját tempójában járhatja körbe a kiállítást. Itt minden olyan cég képviselteti magát, akinek a technológiája szükséges egy épület megépítéséhez. Természetesen nem csak az építéshez kapcsolódó cégek vannak jelen, ugyanis van kertészeti, illetve lakberendezési pavilon is. Itt különlegesebbnél különlegesebb dolgokat találhatunk, melyek izgalmassá tehetik az építészetet.

Ezen is eltűnődtem, hogy az első alkalommal több szatyornyi katalógussal és prospektussal indultam hazafelé. Mára már nem kell cipelni ezeket a szóróanyagokat, elég csak a cég nevét megjegyezni, mert az internet világában minden megtalálható és letölthető a világhálóról. Délután az előre megbeszélt időpontban találkozunk a bejáratnál, és ha mindenki megérkezett, akkor irány a Keleti pályaudvar. Végül pedig fáradtan, de annál több élménnyel és tudással indulás haza Békéscsabára.

Remélem, még sok éven keresztül feladatul kapom az iskolavezetéstől ennek a remek kirándulásnak a megszervezését, mely a magasépítő szakos diákok javára válik.

 

1 2 3

4 6 11

7 9 10

5