Dolgozunk ezerrel

1A ballagás után barátok, ismerősök - de gyakran ismeretlenek és ellenségek is - széles mosollyal állapítják meg: „itt a vakáció, a pihenés, a henyélés ideje”.

Hát nem! Több-kevesebb határozottsággal mindig visszautasítom az irigységtől sem mentes, sanda célozgatást; de mindhiába.

Eltelik néhány hónap, és a rövid emlékezetű nevezettek ismét kezdik a régi nótát. Pedig ez július elejéig a tanárokra sem igaz, de jelenleg a diákok többsége is serényen dolgozik, tanul, vizsgázik. Van olyan munkatársunk is, aki a nyár nagy részét az iskolának az új tanévre történő felkészítésével - javítással, festéssel, takarítással - tölti, arról már nem is szólva, hogy augusztus közepétől újra beindul nálunk az élet. Legyen itt mintának a mai nap!

 

A Vízmű hűs főépületében és környékén szinte mindenki jelen - és talpon - van, aki csak él és mozog. Folynak az érettségi és szakmai szóbeli vizsgák. A tanárok közül sokan kérdezik, feleltetik a vizsgázókat, de jelentős számú külső szakértő is részt vesz a vizsgabizottságok munkájában. Ma a 12. B és a 12. E osztály érettségizett, a 14. A-sok pedig a technikusi vizsgán adtak számot az öt év szakmai tananyagából. Eközben a többi terem többségében és az udvaron a fiatalabb diákok nyári szakmai gyakorlata folyt. Ezeket a foglalkozásokat szintén az iskola tanárai vezették.

És, ha ezek után még maradt szabad tanerő, őket az igazgatóhelyettes úr beosztotta a beiratkozásra, hiszen az is ma volt. A sok új vízműs ebben az évben is kedves, jól szervezett fogadtatásban részesült. Képeink mind a mai napon készültek, és serénykedő fiúkat, lányokat mutatnak. Ahol pedig nem, ott a szereplők így mentegetőztek: „néha pihenni is kell”.

234567891011121314151617181920