Először is! Senkinek sem esett Baja…

01A megbeszélt időpontban az iskola előtt várt minket a busz, hogy elkezdődjön a gyakorlat záróhete, amelyet Baján tartottunk. 4-5 óra éneklés, nevetés és egymás oltogatása után megérkeztünk a szálláshelyünkre. A fárasztó utazás levezetéseként - miután elfoglaltuk a faházakat - elmentünk felfedezi egy kicsit a szigetet, amely a város szívében található.

 

Következő nap az Eötvös József Főiskolán vártak minket gyakorlatra. Amikor megérkeztünk, két csoportra oszlottunk. Az egyik csoport zaj és rezgés elleni védekezésről szóló előadást hallgatott meg, megnézett egy ppt-bemutatót, utána mérhetett zajszennyezést fix zajforrásból, majd ebből zajszintvonaltérképet készíthetett. Eközben a másik csoport a szennyvíziszap-víztelenítést gyakorolta. Mivel nem voltak meg a megfelelő védőoltásaink, hogy ily módon tudjuk kezelni a szennyvizet, ezért „készítettünk magunknak” műszennyvizet. A folytatásban megtörtént a csoportcsere is.

Később körbevezettek minket a kollégiumban. Mint megtudtuk, a diákotthon koedukált - a fiúk legnagyobb örömére. Másnap Rita tanárnő volt osztálytársa tartott nekünk előadást a zajszennyezésről és a városban történő méréséről. Kaptunk lehetőséget, hogy megnézzünk egy régebbi német zajmérő műszert, amely elég nagy volt azokhoz az eszközökhöz képest, amilyenekkel mostanság mérik a zajszintet, de jól működött.

Délután kisétáltunk a Türr István Emlékműhöz, a Duna és a Sugovica összefolyásához, ahol készült néhány osztálykép is. Miután gyönyörködtünk a tájban, elmentünk a szabadstrandhoz, ott kikapcsolódtunk egy kicsit. Többen vízibicikliztek, kenuztak, napoztak. Estefelé egy kis sütögetést is beiktattunk a programba.

A zárónapon reggel 10-ig kellett elhagynunk a szállást. Összepakoltunk - én még mindig csak remélem, hogy nem hagytam ott semmit -, beraktuk a csomagjainkat a buszba és elindultunk. Csávoly település után defektet kaptunk. Az orosháziaknak (név szerint Tominak, Gergőnek és Vendelnek) köszönhetően röpke másfél óra alatt végeztünk is a kerékcserével. (Igaz, hogy még meg kell tanulniuk, hogy mindig a szemközti csavarokat csavarjuk, de majd belejönnek…) A gyakorlaton gyűjtött élményekkel lassan, de biztosan haladva - körülbelül 6 és fél óra alatt - haza is értük.

 

 

02 03 04

05 06 07

08 09 10

11 12 13

14 15 16

17 18