Az útépítés szép és zegzugos tudománya

1Újra gyerek voltam … … vagy legalábbis majdnem. (Egy pályakezdő mérnök csaknem gyerek még.) Egy időgépen repültem vissza a hetvenes évekbe. Az egyetem után egy évvel izgatottan léptem az emeleti 49-es terembe. Ott „lakott” a 3. A osztály, K. Tóth Gyuri bácsi csapata. Nem különösebben örültek nekem; a fél osztály érdemben ügyet sem vetett rám, a többiek őszinte kíváncsisággal várták: mi lesz?



Megismerkedtünk. Én jeleztem, meg fogom nekik tanítani az útépítés szép és zegzugos tudományát; ők jelezték: „csak ne essünk túlzásokba”! Jó volt, hogy ezt tisztáztuk, később kevesebb volt a meglepetés. Küzdelmes utat jártunk be, araszoltunk a képesítővizsga felé, ami végül a javarészt kitartó társulatnak sikerült is. A most bepillantott félkész életpályák alapján sokaknál még ma is megvan az útépítés szép és zegzugos tudománya.

Múlt szombaton találkoztak, találkoztunk. Örültünk egymásnak. A régi harcok emléke már nem kísértett. Sorolták, kivel mi történt. Szép, nem mindig sima történetek. Munkák, tanulmányok, munkahelyek, cégek, gyerekek, unokák. Sok unoka! Én is meséltem (unoka még nincs). Különösen sokat kérdeztek az iskoláról, a régi tanárokról. Egyre erősödött bennem: az akkor hatalmas, nyolcévnyi korkülönbség mára szinte eltűnt. Hozzám öregedtek? Á, dehogy: fiatal, fiatalos maradt valamennyiünk lelke, gondolkodása.

Sok volt szombaton a hiányzó! Persze, akkor is sok volt. Hol vannak ezek a veterán útépítők? Próbáljuk összeszedni! Sajnos vannak, akik jönnének, de már nem jöhetnek; és hát vannak igazoltan hiányzók, és vannak notórius lógósok is. Velünk van viszont Tuska Mihály tanár úr, aki szintén kellemes emlékeket ápol az osztályról. Különös bukét ad a helyzetnek, hogy ő mindannyiunkat tanított, sőt nekem ő tanította az útépítés szép és zegzugos tudományát is.

Eltelt a délután, menni kell. A Szlovák étteremben már várják a jubilálókat. Kellemes a vacsora, újabb sztorik, emlékek, mesék … … amikor még gyerekek voltunk; együtt, a Vízműben. Aztán búcsú, és mindenki visszatér a maga életéhez … … és elkezdi várni a következő viszontlátást.

2345