Egy valóra vált álom

1Kisgyermek korom óta a futball szerelmese vagyok. A mai napig űzöm a sportágat, nem bírok, illetve nem is akarok megszabadulni tőle. Imádom az aranycsapatot, Puskás hírét vinni külföldön, nézni a csodálatos góljait. Nagyapám, Laczó Pál mesélt sokat róla, sőt ő még személyesen is találkozhatott a legendával.



1986 óta a magyar válogatott nem volt kint hivatalos világversenyen, ez a magyar futball sötét középkora számomra. Mindig is arra vágytam, hogy ha egyszer kijutunk az Európa-bajnokságra, vagy világbajnokságra, akkor megnézhessem a fiúkat, és címeres mezben teljes vállszélességgel a válogatottnak szurkolhassak.

Várnom kellett rá harminc évet, de ez teljesült. A barátaimmal megbeszéltük, hogy kimegyünk egy meccsre. Sikerült jegyet kapnunk Marseille-be az Izland-Magyarország mérkőzésre, és nagyon boldogok voltunk ettől. A munkahelyemen nem röpködtek az örömtől, de - némi morgás után - megadták az engedélyt.

Az első napot Párizsban töltöttük egy kis terepszemlével. Megnéztük a nevezetességeket, rengeteget sétáltunk, tömegközlekedtünk ebben a megapoliszban.

A második napon a franciák valóban gyors TGV vonatával mentünk le 800 kilométert Marseille-be alig három óra alatt. Több mint 20 ezer magyar volt a városban, olyan volt mintha Budapesten lennék, annyi különbséggel, hogy mindenkin magyar válogatott mez volt. A mérkőzés 1-1-re végződött, a magyar gólnál felrobbant a stadion. Az emberek tomboltak többször, szinte mozgott az épület alattunk.

Egy életre szóló élmény volt, amíg élek sosem fogom elfelejteni. Szavakba nem tudom önteni, mekkora örömet okozott nekem, hogy ott lehettem.
23456